csütörtök, december 31

Az év utolsó bejegyzése...

... avagy viszlát 2009.
Nem sajnálom ezt az évet. Jó volt. Rossz volt. Túl vagyunk rajta. Ennyi.
Nem írnék sokat. Csak, hogy legyetek rosszak. Most nincs hangulatom évértékelőket írni. Lehet, hogy lesz az is. De inkább csak amolyan lista szerűség(ek). Nem tudom. Vállaljátok föl magatokat. Ennyi.
Heydy

hotdog oldal: http://tagok.hotdog.hu/.heydy

szerda, december 23

Ezt most csak így

Rossz, hogy nem írok ide. Rosszul esik saját magamnak. De... most majdnem leírtam: nem tehetek róla. De igen. Minden nap a fejemben megszületik egy blogbejegyzés. Minden nap. Aztán amikor ideülök, és írni szeretnék, mert IGEN, szeretnék írni, akkor egyszerűen nem megy. Nem tudom miért. Zavar, hogy nem írok. Mert szeretek írni. Mostanság verseket. Sőt. Nem is titkolom őket. Merengőn egy már fönt van. Ha érdekel, olvasd el.

Most néztem meg a Sweeney Todd-ot. És nagggyon ott volt. Imádtam. Főleg, hogy úgy ültem le megnézni, hogy fogalmam se volt mi lesz a vége. És nem csalódtam. Nem vártam, hogy ilyen lesz a vége. Különösebben, mondjuk, nem lepett meg, pont ilyen befejezés kellett neki. Ki örült volna egy Mr. Todd és Mrs. Lovett összeborulásnak, hogy aztán felhagyanak a "tisztességes munkájukkal" és boldogan élnek míg meg nem halnak? Én biztos nem. Viszont Helena meg Johnny Depp. <3 Wow. És a zenék, és minden, és Tim Burton. Awwww. Imádtam.

Ma felállítottuk a fánkat. Eddig minden évben igazi fenyőnk volt, most idén viszont vettünk egy műfenyőt. Mert muszáj volt. Tényleg. Nem lehet azt csinálni, hogy mindig szólunk valakinek, hogy állítsa már föl a fát. Aztán vettünk egyet. Különben feldíszítve, meg felállítva teljesen olyan, mintha igazi lenne. És én szeretem. Meg már fel is díszítettük. Ilyenkor karácsonyi hangulatom lesz, az elolvadt hó ellenére is.

Bizsu kutyám beteg. Voltunk ma állatorvosnál. Elvileg rosszul ugorhatott vagy érkezhetett egyszer és meghúzhatta a gerincét. Kapott gyógyszert. Remélem nem lesz semmi baja. Meg megkapta a veszetség elleni + kombinált oltást, mert még az se volt neki ebben az évben. És ez a doktor úr sokkal szimpatikusabb volt nekem, mint akihez eddig jártunk. Azért mentünk ma hozzá, mert ő délelőtt is rendel, ahová meg eddig jártunk csak este, és hogy ne keljen Anyunak sötétben vezetnie. Meg Bizsun is rajta volt a banyakór. Mert van mikor rájön és akkor megváltozik a kutya. Remeg, de nem lázas; domborít a hátával; meg le van merevedve. Azt mondta a doktor, hogy ez a gerincfájdalma miatt van. Remélem nem lesz nagyobb baja.

péntek, december 4

Nálunk már a Mikulás is járt

Úgy ahogy a címben megírtam. Tényleg megjött a Mikulás. Kaptam egy kötött pulcsi szerűséget meg hozzáillő sapit. És tökre tetszik. Köszönöm Mikulás. Bár az írása meglepően hasonlít Anyukám írására... Vannak ám érdekes dolgok. x'DDD
Egyébként egész héten nem voltam iskolában, mert beteg lettem. Úgy volt,h ogy szerdán már megyek, aztán nem volt hely az orvosnál. Akkor úgy volt, hogy majd csütörtökön megyek. Végül semikor se mentem, mert az mondta Doktornő, hogy jobb lenne ha itthon maradnék. Hát akkor... Rajtam nem múlik. Jövőhéten pótolhatok be néhány dolgozatot. De nem baj. Majd csak túlélem valahogyan.
Közben megint nem tudok mit írni. Pedig annyi mindent szeretnék. De egyszerűen nem megy. Sajnálom.
Heydy

csütörtök, november 26

L'amour la mort peut-étre...

Ma csak úgy lecsapódott rajtam minden. De tényleg. Nem szokott, de ma megtörtént. Vannak dolgok amik csak így kihoznak belőlem mindent. Nem tudom miért. Nem tudom hogyan. Csak megtörténik. És azonk kapom, hogy a plüsskutyát szorongatom a sötétben és sírok. Hosszan. Míg egyszer csak meg nem jelenik anya. Nem tudja miért sírok. Elmondom neki, és leült, és átölel. Te meg csak sírsz a sötétben ölelve Őt. Minden embernek szüksége van ilyen pillanatokra. Hogy sírjon. Mert a sírás nem rossz. Sokan így gondolják. Nem így van. Nem lesz jobb, de megkönnyebbülsz valamicskét. Ha sírnod kell, sírj csak. Nem szégyen, csak akkor szégyen, ha szégyelled. Én nem szégyellem. Tudom, hogy miért sírtam. Tudom, hogy nem tudok változtatni rajta. Tudom. Sőt azt is tudom, hogy holnap milyen szépek lesznek a vörös, sírástól bedagadt szemeim. Gyöngyörűek. Kész álom lesz holnap bemenni. Legszivesebben itthon maradnék. Sőt. Végülis francia matek úgyse lesz, a tesi nem érdekel, egy művészetek nem a világ vége. A francia meg most hidegen hagy. Bárcsak ma már péntek lenne. Akkor aludhatnék sokáig. Nem csörögne az óra. >< De akkármennyire is tetszik a dolog, úgyse teszem meg. Bár a tesit örömmel kihagynám, de előzőleg se tesiztem, persze csak szolidalitásból Lillával szemben, de akkor is. Nem azért mert nem merem meg tenni. De most egy olyan órát amin semmit nem csinálunk csak írunk néha [Művészetek] nem fogom ellógni. Nincs értelme. Akkor inkább már a tesit. De azt meg mégsem. Nem akarok megbukni. Amúgy se csinálok túl sok mindent, de legalább csinálok valamit.
Heydy

hétfő, november 23

Röviden

Ahogy az előző blogjaimban is, most is muszáj azzal kezdenem,hogy lelkiismeret furdalásom van, amiért nem írok. Nem azért, mert sajnálom. Csak egyszerűen csak ránézek a dátumra, és úristen! -már egy hete nem írtam. Közben pedig folyamatosan itt az a gondolat, hogy valamit írnom kell. Általában ezek túl személyes dolgok ahhoz, hogy ideírhassam. Az megy a naplómba. És ide nem marad sok minden. Egyszerűen tényleg nem tudok mit írni. Nem vagyok különösebben boldog, se szomorú. Teszem a dolgom, tanulok. Néha jut időm olvasásra. Ha a tévé ad vízilabdát, akkor azt nézem - ezt tette most hétvégén. Egyszerűen csak nem tudok mit írni, miről írni. Bocsánat. Tényleg. Majd jövök egyszer.
Heydy

szombat, november 14

Polipszekszualitásról és másról

egyszerűen csak rossz, mert nem írok nektek. tényleg. olyan jó lenne leírni minden nap a gondolataimat. azt, hogy mi a véleményem. hogy mi fog változni. mert igen. változni fogok, mert változni kell. a főnix is mindig újjászületik hamvaiból. hát akkor nekem is menni fog. nézzétek meg a Coco Chanel c. filmet. nagyon szép film. nem az a tipikus hepiend. sőt. de közben mégis. és hát francia. bár mivel szinkronosan néztem ez csak abból szűrődött le, hogy Angliáról beszélnek. de tetszett. érdemes megnézni. Coco a tökéletes példakép lehetne mindenki számára. szerintem. manapság új zenék megismerése van/volt kilátásban. tényleg sok mindenkivel megismerkedtem. és a legtöbb bejött. Bullet for my Valentine, Nirvana, Lou Reed, Muse, U2 etc. csak, hogy párat említsek. asszem a többségük meg fog maradni és rendszeres mp4társ lesz. ^^
kitaláltam anyukám és Alina karácsonyi ajándékát. de nem írom le, mert még lehet, hogy változtatok rajta. meg kitudja, hogy ki olvassa ezt itten e. és az, hogy én mit kapok karácsonyra az is megvan. máskérdés, hogy fogalmam sincs miaz, de jóanyám már szeptemberbe megvette. kíváncsivá tett. de nem számítok semmi nagy dologra. nem akarok csalódni. még Mariéknak kell kitalálni valamit. meg Lillának, Szilvinek, Cseninek, Edinának... etc. szal értitek. de azt nem itt fogom kitárgyalni. még a végén elolvasnák és nem lenne meglepetés. gázos lenne. xDDDD
decemberben tanárcsere. elvileg. jóleszazmár. mostmár szükségem is van egy kis változásra. meg ha Jacques-ékat kapjuk akkor legalább a kiejtésünk jó lesz. mert Samuelnél annyira nincs előrehelyezve a kiejtés. Jacques-kal meg megfogunk halni. xDD köbö, ha ki kell ejteni ilyen orrhangokat. azokkal nem vagyok közeli barátságban. főleg, hogy ugye Samuel-nél nem lényeg. de mostmár kezdem bekeverni a franciát az angolba és fordítva. majdnem leírtam francia háziba, hogy C'est une beautiful ville. [a ville az kislány vagy kisfiú??] szal igen. ehhez már tehetség kell, no. a tudááás. oké. abbahagytam az egoszekszualitást, meg a polipszekszualitást zenei téren. tudom, hogy nem értitek. nem baj. xDDD én igen. meg öööö Szilvi is. :D
Heydy

vasárnap, november 8

Mostmár bízok

szeretek írni. jó dolog írni. mnert szükség van,h ogy leírjam mit gondolok. mit gondolok rólad, az életről. vagy bármi másról. egyszerűen csak jó. mert örömet okozok vele. nem nektek. dehogy. magamnak. és tudom, hogy önző vagyok, de én szeretek boldog lenni. lehet, hogy önző vagyok. de legalább nem tagadom. elfogadtam azt aki vagyok. amilyen vagyok. és pont. nem tagadom. soha többé. ne kérdezd miért. egyszerűen csak muszáj. vannak céljaim az életben. legelőször is, hogy jól sikerüljön a csütörtöki Grande Teste-em. és ha jól sikerült akkor a következő. aztán, hogy elvégezzel a 9. osztályt. lehet, hogy nem nagy dolgok. de számomra fontosak. és csak ez számít. de megpróbálom mindezt nem úgy végezni,h ogy végig taposok az embereken. dehogy is. az nem én lennék. én nem szeretem, hogy ha másoknak fáj. inkább nekem fájjon. sajnálom. ilyen vagyok. én elfogadtam. most te jösz. nem fogom keresni a szerelmet. majd megtalál. nem fogok ábrándozni olyan emberekről akiket nem ismerek. nem. egyszerűen mert nem tehetem meg. én csak számolom vissza a napokat. lehet, hogy hülyeség. de én kitartok mellette. lehet, hogy azért mert hülye vagyok. sőt... néha még én is elbizonytalondom,h ogy kell e az oda. tudjátok mit? igen. kell. mert az én vagyok. nem én lennék, hogy ha nem lenne ott. nem én lennék, hogyha nem számolnék vissza. nem akarom magamat elveszteni. az utóbbi időben azt hiszem rátaláltam. nem akarom elveszteni.
nézzétek meg a 'A méhek titkos élete' c. filmet. nekem sokat segített. valamit megváltoztatott. nem az a tipikus happy end-es film, amiben minden kiszámítható. jó persze. néhány dolog nyilvánvaló volt, de én imádtam. Dakota egy csodálatos színésznő. tetszett a játéka, tetszett a film felépítése, és a négerek szerepe. nézzétek meg.
Heydy

péntek, október 30

ezer nap

1000 nap emberek. tudjátok, hogy ez mit jelent? azt, hogy 1000 nap múlva hol leszek? [persze ha csak minden jól megy] ezer nap. x3 bárcsak már csak 2 lenne. vagy 100 az is jó lenne. xDDD de ezer. szép szám. nem olyan hosszú idő. tényleg nem. 2 és fél év. bárcsak már ott tartanánk. 2012-t akarok. x3 mooost.

Melyik elem vagy? Víz. [teszt fészbukon]
Teged az erzelmi reakciok erossege jellemez. Aktiv belso eletet elsz, kivalo intuicioval rendelkezel, es vegletesen erzekeny vagy. Idonkent terre es idore van szukseg ahhoz, hogy elvonultsagban ujratoltsd sajat erzelmi forrasaid. Gyakran mondja...k, hogy csendes, zarkozott es almodozo vagy. Valljuk be ez igy is van. Sok baratod van, de ezek kozul viszonylag kevessel van nagyon szoros kapcsolatod. A termeszeted nem konnyu, de a jobb pillanataidban akar a csillagokat is le tudnad hozni szeretteidnek. A feladatodnak erzed hogy mindenkire figyelj, mindenkinek segits, és megvedd ha kell. Nagyon le tudsz torni ha ez nem sikerul. Az emberek leginkabb a lelkitarsat latjak benned.

ha akarnám se lehetne igazabb.
Heydy

hétfő, október 26

Filmekről unalmamban

sziasztok. most éppen nincs internet, valószínűleg központilag. gondoltam addig írok nektek. sajnos nem lesz túl tartalmas, mert manapság annyira nem történik velem semmi, hogy írni se tudok túl sok mindenről. kaptam egy új billentyűzetet, mert az előző elég rossz volt. szal most ezzel elég boldog vagyok. közben töltődnek le a filmjeim, már rengeteget láttam már közülük. igazából legjobban az Adventureland, a Tizenhárom és az Azúrkék égbolt tetszett. persze még van mit néznem. utóbbit egyébként most láttam harmadjára, mert kétszer láttam a tévében is. de még most is jó. az Adventureland-et meg kétszer néztem meg egymás után. egyszerűen imádtam. Ryan. <3 meg persze én Kristent is szeretem. szal ezek nagyon jó filmek. tetszettek. most még elég sok be van tervezve, ha nem jön vissza az internet sürgősen akkor valószínűleg vmit megnézek. így gépen, mert még nincsenek kiírva. ja igen. a Valami Amerika 2t kihagytam. én őszintén elmondom nektek. nem különösebben szeretem a magyar filmeket. az első rész a VAnak annyira nem is tetszett. és általában a második rosszabb mint az első. nem is akartam megnézni. de aztán megnéztem. és iszonyat nagyot ütött. nekem nagyon megtetszett. főleg azt a csajt szerettem akit Tompos Kátya alakított. huuuuh. valami nagyot alkottak. [persze magyar viszonylatban gondolom] de akkor is jó volt. ^^

közben ugye eljött a szünet is. a várva várt szünet. már szinte érzem is, hogy mindjárt itt a vége. és minden kezdődik előröl. de elméletileg csak 7 hét téli szünetig. szal várjuk. és az elkövetkező időszak viszonylag jó lesz. mert lesz ugye egy péntek 13 Szilvia nappal együtt. akkor lesz a Halloween buli, ahova elvileg elenged anya. [más kérdés hogyan kerülök haza] aztán ugye december 1 - Norbi szülinap; december 5 - oldal szülinap; december 11 - Mari szülinap; december 15 - Szilvi szülinap; december 17 - Lilla szülinap; november 25 - Kinga szülinap; december 31 - Cseni szülinap. nagyon nem időrendben, csak ahogy eszembe jutottak. szal egész jó kis időszak lesz. és elvileg tanárcserénél mi kapjuk Jacques-ot meg Aurélien-t. [jól írtam le?] annak meg örülünk. két osztályképünkön rajta van Jacques. majd beszkennelem és megmutatom nektek. tiszta jó. ^^
Heydy
zene: Nirvana - Lithium [egyébként Nevermind album csak most éppen ez.]

u.i.: ti öltöztök vminek Halloweenkor? minek?

vasárnap, október 18

Forever & Always

1 év... hosszú idő. nagyon hosszú idő. tényleg. belegondoltatok? de most komolyan. gondoltad volna egy évvel ezelőtt, hogy itt leszel, ezt fogod csinálni és ez leszel te. én nem. egy éve még reménykedtem. őszintén reméltem, hogy nem hagy egyedül. és nem hagyott egyedül. mert tudom ,hogy velem van. minden percben. többet, mint azelőtt. többet. sokkal többet. minden nap minden percében. amikor földrajzot tanulok. amikor nektek írok. amikor filmet nézek. amikor vonatozok. amikor gondolkodom. tehát mindig. vagyis: gondolkodom, tehát vagyok. nem nagy eszme futtatás. de teljességel igaz. és tudjátok, hogy miért? azért, mert szeretem. most is. egy éve is. jövőre is. örökké. forever&always. tudjátok fura volt mikor Lillánk elmondtam. pontosabban kérdezett engem én meg válaszoltam. és olyan kedves volt. de tényleg. jól esett. az is amikor Cseni... hagyjuk. szal igen. tudjátok mi jutott még eszembe az egy évről. Beby. igen. mikor összevesztünk. aztán persze kibékültünk. mert nem szeretek haragot tartani. de magyar ember nem felejt. én se felejtek. megjegyeztem. egy életre. 'és én még sajnáltam azt a...' ribancot vagy ringyót. ez már nem maradt meg. de az a része nem zavar. tudom, hogy nem igaz. és nincs vele gondom. de az eleje. az fájt. nem kicsit. nagyon. azt s.o.h.a. nem fogom elfelejteni. nem is akarom. egy életre megtanultam. mélyen. igazából akkor nem értettem. hogy tudni valaki ilyet mondani. abban a helyzetben, ha van benne egy kis érzés, akkor nem mondja, hogy és én még sajnáltam. akkor nem. de mondta. azóta nem kell sajnálni. NE sajnáld. mond, hogy együttérzel velem, vagy részvétem. de ne sajnáld. azt végképp nem hiszem el. nem tudom elhinni. ezekután nem.
Heydy

zene: Green Day & U2 - The saints are coming

csütörtök, október 8

Különleges blogbejegyzés

ez itt most egy különleges blogbejegyzés. kézzel írva. nagyobb méretért kattolj rá. a francia idézet elírva. az csak ferme.

hétfő, október 5

Nem akarom. Ezt nem.

emberek. boldog szeretnék lenni. most. nem holnap. nem jövőre. most. miért van az, hogy az olyan cicababák, mint ... és ... mindig boldogok. vagy ha feltétlen nem is azok, de akinek hangulata van rózsaszínben-fehérben pompázni, az nem hiszem, hogy lehet boldogtalan. nekik meg van mindenük. szerető család. pasi. jó iskola. pénz. nekik más nem kell. és ki vannak elégítve. és nekünk, többieknek, mi jut? most őszintén. miért nem szól semmi/senki mellettünk. mert nem vagyok egyedül. sokan vannak akik nem boldogok. és nem azért, mert nem tudnak boldogok lenni. csak esetleg olyan dologra vágyunk, amit nem lehet pénzen megvenni. nemrég gondolatkoztam azon, hogy mit is akarok az élettől. tudod mit? eljutni rengeteg helyre, megismerni különböző kultúrákat, embereket. aztán alapítani egy családot és boldog lenni. sok helyet látni akarok. nagyon sokat. mert nem akarok a társadalom azon női rétegéhez tartozni, aki 21 évesen férjhez meg, szül 2-3 gyereket, a gyerek mellett csinál egy diplomát, aztán vmi középember lesz belőle. nem a középességel van baj. én azt akarom, hogy világot lássak. nem akarok úgy meghalni, hogy ne lássam Párizst, a piramisokat. hogy ne legyek egy Green Day, Depeche Mode koncenteren? persze. csakis. tudomm,h ogy képes vagyok ezekre a dolgokra. mindenki képes rá. más kérdés, hogy ki meri megtenni ezeket. mert miből áll az egész? bérelsz/fogsz egy kocsit. beleülsz a kutyáddal, barátnőddel, pasiddal. és go neki. lehet, hogy félúton visszafordulsz. de megprbáltad. és ez a lényeg.
Heydy

zene: -

péntek, október 2

Nem kérek bocsánatot

sziasztok. tudom. nem kell mondani. régen írtam. de nem sajnálom. és bocsánatot se kérek. mert egyrész úgyis kevesen olvasnak, aki meg véletlenül mégis olvas az meg örülhet, hogy nem írtam. mert képzelem mennyire érdekel mindenkit az én kis nyavalyás, gimis életem. mert igen. hivatalosan is középiskolás vagyok. nem gólya. hanem gimis. olyan jó leírni. gólyabál nagyon jó volt. csak néhány embert szivattak meg. én nem voltam köztük. ^^ az előadásunk nagyon jó volt. a táncot 38 emberrel 45 perc alatt tanultuk. ez újabb rekord. eddig a két nap volt a legkevesebb. és az is olyan 18-20 emberrel. ügyesek vagyunk. :D de többnyire Kinga érdeme. szeretünk Kinga. =) szal jó volt a gólyabál.

mostanra már családom is van. igen. jól érzem magam. nem vagyunk igazi barátok. mert ahhoz több idő kell. de egész sok emberrel jóban vagyok. és mint írtam családunk is van. nem írom le a tagokat, mert vagyunk vagy 10en. ^^ de mindenki jófej. és mi vagyunk a halál család. én vagyuk Lucifer [Luc], akkor van Kaszás [Zsófi], meg Hentes [Fanni], meg Szent Péter meg ördög is. ^^ szal jól érzem magam. és.... nem ismerek mindenkit, de akiket igen, azzokkal jól érzem magam.

holnap meg megyünk ki. a régi családommal. bár bevallom őszintén, hogy Szent Péter az Szilvia és még mindig a gyermekem... [senkit sem zavar, hogy idősebb nálam mindkét gyerekem. xP] és végre tali. *-* imádom őket. <3 múlthét szombaton is itt volt Szilvi. hát fenomenális volt. ^^ legközelebb vlogolni kéne. csak a youtube nem hajlandó az egészet fel tenni. ezért nem került még fel semmi vlog. :S de igyekszem. tényleg. =)

mindenki tudja mi lett az eredménye a Lyon-Debrecen mecsnek, igaz? [4-0] hát én baszottul felhúztam magam kedd este. hallani kellett volna a gondolataimat. de tényleg. nem azon, hogy kikaptak. hanem ami az egész rádióban volt. a meccs után mindenki nagy védte ott a Debrecen. és ezen eléggé ki is akadtam. nem is tudtam elaludni. mert én nem tudom, hogy miért van az, hogy ha vízilabdában kikapunk a szerbektől. akkor mi van vlv-n? meg máshol is? ilyen szarok a fiúk, olyan szarok. sose tudják megverni a szerbeket. mi van, ha a magyar labdargó csapat vagy akár a Debrecen kikap? hát sajnáljuk őket meg minden. szal persze tudom miért van. mert a focistáktól nincs elvárva a győzelem. mertmég mindig ott tartanak egyesek, hogy Aranycsapat, meg Puskás Öcsi. gyerekek. az már mikor volt? :O nem kéne már túlteni magunkat azon a korszakon és építeni egy rendes focicsapatot? jó mindegy. hagyjuk. csak fáradt vagyok.
Heydy

zene: The Fray - She is

kedd, szeptember 22

zenéről és minden másról

na. az van emberek, hogy már szombat estétől próbálok nektek csinálni egy vlogot. de először ami jól siketült, az wmv formátumban volt és nem ment föl sehová.természetesen. aztán letöltöttem egy progit ami aviba ment. de az meg nem vette föl a hangot. >__<"" szuper. aztán ma kiokoskodtam, hogy ugye youtube-bal is fel lehet ám venni videót... aztán felisvettem egyet, feltölti. 2:40. én meg vagy 5 percet biztos felvettem. szal megint elbaszarintottam valamit. tehát azért remélem, hogy holnap már sikerül valami hasonlót alkotni. ^^ szal ennyit a videóblogolásról.

szombaton Budapesten jártam, mert szülinapok voltak Petyáéknál és felmentünk. először elmentünk Alináékért a 13. kerületbe. hát mondjuk így fél év után nekem is leesik, hogy Ali a 13-ban lakik. :S akkor már mehettem volna Vasas mecsre. [ugye 13. ker = Angyalföld = VASAS. *-*] de mindegy. majd a mostani szezonban. ^^ sajnos a Komjádit nem láttam, de nemprobléma. majd látom még. *kárörvendővigyor*
szal ott tartottam, hogy felszedtük Aliéket és mentünk Petyáékhoz. ott ettünk, meg játszottunk a gyerekekkel. kidurrantottunk vagy 8 lufit. de után pótoltuk őket. xDD fociztak. [én nem, mert mindenki jobban jár ha nincs labda a lábam/kezem közelébe. xP] szal nagyon vicces volt. (=

és most már elmaradhatatlan dolog. v-í-z-i-l-a-b-d-a. gyerekek. elvonási tünteim vannak. komoly. tudjátok mikor beszéltem utoljára valakinek vízilabdáról. [mm azon felül, hogy milyen jól néznek ki és kinek-ki a kedvence] ezermegezer éve. és h.i.á.n.y.z.i.k. de most végre majd beindul a dolog, mert kezdődnek a bajnokságok meg kupák és vááááá. *____* Olaszországba már volt egy D'angelo kupa, amit természetesen a Recco nyert 15-13ra, úgy, hogy a 15 gólból 10et magyarok lőttek. Norbi 5öt, Kása 3at, Benedek 2t. édes a bosszú. *ördögikacaj* [aki ezt nem érti ajánlom. vlv.hu]
lassan kezdődnek a meccsek. és ugye rtl klub meg sportklub. és sooook meccs. dejólesz.

tegnap letöltöttem egy csomó zenét. tényleg sokat. és basszus. ha egy évvel (vagy félévvel) ezelőtt azt mondják, hogy én The Fray-t, Nickelbacket, Green Dayt, Muset, Péterfy Borit és 30stm-ot fogok hallgatni. huhhh. nemhiszem el. sőt. egyenesen hülyének nézném az illetőt. egy évvel ezelőtt nagy részérél nem is tudtam, hogy létezik. vagy ha tudtam is. azt nem, hogy kicsoda-micsoda. hátigen. változunk. változok. egy éve Jonas Brothers-buzi voltam. nem is gondoltam, hogy létezik jobb zene. talán kinőttem. de legalább túl vagyok rajta. és ha azt mondom, hogy 13 évesen JBt hallgattam senki sem fog meglepődni. mondjuk így. ^^ 2 éve meg HSM fan voltam. de velem ezek a Dizni dolgok megtörténtek 11-13 évesen. visszaeső meg biztos nem leszek. kinőttem. [egyébként két évvel ezelőtti korszakom szigoruan letagadva. csak ide le kellett írni. xD]
Heydy

zene: Les roi du monde [Rómeó és Júlia]

szerda, szeptember 16

helyzetjelentés

sziasztok. viszonylag régen írtam nektek. de ma szeretnék tartalmas bejegyzést írni nektek. mert egyébként folyik az élet rendesen, de nem birok sokszor írni. egyrészt a suli miatt, másrészt pedig amiatt, hogy amikor gép elé kerülök olyan fáradt vagyok, hogy körülbelül MSNezek és zenét hallgatok. [megpersze twitter, plurk] tehát nem vagyok valami aktív. dehát sajnos ezvan. Spriteee.

ma voltunk vásárolni a takkóba, meg vögelében, meg a teszkóban. kaptam két farmer gatyát, mert nem volt egy se. az egyik világosabb szinű koptatott. az nagyon tetszik, de még kell hozzá egy öv, mert leesik. és majd le is kell vágatni belőle. a másik pedig kicsit sötétebb és ilyen nagyon trapéz. de valami fantasztikusan néz ki. azt már most imádoom. <3 meg kaptam egy fülbevalót is. nahát az valami. vííí. *-* imádom. olyan mint egy gomb. de nagyon szép. *képlent*

lesz gólyabálunk. Rómeó és Júlia 9f módra. hát teljesen kész. szerintem nagyon jó lesz. Kinga ügyes volt. <3 lesz egy nagyon komoly egy mondatos szövegem: és a színház?? de egyébként tökéletesen megfelel. : ) Vivi lesz Júlia [vagy Rómeó? :-O], Andris meg a párja. de egyébként tényleg nagyon jó lesz. talán a zenébe bele lesz vágva a Barbie zene, mert ugye az ofőn Barbara. LOL. de ez nem biztos, hogy így lesz... szerintetek látta az osztályfőnök? neeeeeem. xDDD

vasárnap itt voltak Marika néniék. ők nővérem anyósáék. mert ugye ő kint él Amerikába és ott házasodott meg. és a férje meg magyar származású. kint született, de a szülei magyarok. 56ban mentek ki. és akkor most visszajöttek egy kicsit szétnézni. voltunk Hollókőn és kaptam tőlük egy bögrét. amit imádok. olyan szép és olyan jó alakja van. <3 *képlent*
Heydy


fülbevalóval.


cukibögre. ^^

zene: Muse - Uprising [ismerkedek az új albummal]

u.i.: képek nagyméretéért katt rájuk

péntek, szeptember 11

azt hiszem, hogy már elég régen írtam neketek. mm normális bejegyzést. de egy kicsit muszáj írni az iskoláról is, mert tulajdonképpen ez az egyetlen objektum ami lényegében az egész hetemet kitölti. merthát ja. szal egyre jobban tetszik. tetszik a környezet, tetszenek az emberek. majdnem írtam, hogy tetszennek a tanárok, de ez nem igaz. szerintem jelen pillanatban többet utálok, mint szeretek. mi lesz 4-ben? :O a matektanár egy boszorka. a lényeg, hogy nem szabad a szemébe nézni és akkor nem lesz olyan émelyítő érzés a matekóra. a földrajz tanár is egy dick. egy hosszú esszét kell írnunk, hogy miért élünk? mi a boldogság? miért járunk ebbe az iskolába? de természetesen az órán adott válaszok nem feleltek meg neki. dehát ez mindenkinek más, nem? szal majd szerintem részletekre tagolva, de azt is fel fogom tenni ide. mert végül is fontos kérdések. és talán jobban megismertek belőle. nemt tudom. a tesi tanárt meg alap, hogy utálom. ;P főleg miután hatszor végig futatta velük az udvart. [megjegyzem: nem KICSI udvart] de nem leszek felmentett. mert csak azért is végig csinálom. és akármilyen rossz lesz a lelkemnek, hogy utolsó leszek, azért is végig sétálom a 12 perces futást. ;P [egyébként így is csak egy körrel mentem kevesebbet mint aki végig futotta] és nem érdekel ha 2es leszek belőle. egyes nem lehet. mert az azt jelenténe, hogy meg sem csináltam. márpedig meg fogom csinálni. mert erős vagyok. [mm lelkileg] *

holnap megyek ki a csajszokkal. elvileg megyünk petőfira. víííí. *-* talán Cinti is jön, dehát áldozatot kell hozni. meg Klau is, de ő jó fej. de ha Cinti elkezd Husizni esküszöm, hogy visszafordulok. mert ezt nem szeretem. ráadásul tudja ezt. és mégis direkt csinálja. de hagyjuk cintit. mert csak felidegelem magam. és ma nincs hangultom az idegességhez. ma péntek van. elsehiszem.
Heydy

zene: Fish! - Majdnem California

vasárnap, szeptember 6

Vers a végzősökhöz

Kezdjük a Zsoltival
Ki oly gyorsan elnyargal
Néha kicsit furán áll
Gyerekes, mint egy homokvár

Dani a következő
A nőcsábász előtt nincs nagy erőd
Folyton köszön és mosolyog
S kedvesen beenged az ajtón

Valaki nagyon okos
A Petkóról írok, te nagy okos
Zongorázik mióta
Szerény, kedves régóta

Érdekli a politika
Buló lesz az új Okoska
Kreatív egy ember
Még tudása teret nem nyer

csütörtök, szeptember 3



szóval ez az órarendem. a csillagozott tárgyak vannak magyar nyelven, a többi mind, franciául.
az ének, a TÉD, a rajz, a tesi és a művészetek a másik épületben van, a többi mind a francia tagozaton.
nagyobb méretért kattints rá.

u.i.: keddi tesi is magyar. csak kimaradt. ^^"
szóval elkezdődött. és nem csak ez a tanév. hanem tulajdonképpen 5. elkezdődtek ezek a gólya-szivatás dolgok, amit nagyon élvezek. xDD a vicces életrajzot már beszúrtam, hétfőre verset kell érni a négy végzős fiúról. mintha ismernénk őket. na mindegy. majd csak lesz valami. mindenesetre most kezdődik a megkeresem-őket-a-vipen fejezet. ha meg nem sikerül, akkor kikérdezzük őket. 4 sor mindenkiről. és lesz gólyabálunk. *-* szeptember 25-én. tök jó.

elkezdődött a tanítás is. ugye francia nyelven. csinálok majd egy órarendet következő posztba berakom majd. egészen durva. nem gondoltuk, hogy ennyi óránk lesz. és minden franciául. csak a matek, tesi, ének, rajz, művészetek, anyanyelvi kommunikáció és ofői van magyarul. o__O" mondjuk vicces volt így az első info óra. tehát körülbelül annyi volt, hogy megtanultuk franciául az 'egér', a 'monitor', a 'billentyűzet', webcam, 'hangfal'és 'CD' szavakat. ^^ dehát mivel kezdjük ha nem ezzel? franciául meg haladunk szépen. ma akasztófásat játszottunk, meg összegyüjtöttük a francia különlegeségeket. kifejezetten vicces volt, ahogy megértettük magunkat, és elmagyaraztuk, hogy 'csiga', 'béka' meg 'kagyló'. meg mikor azt mondja: nemértöm. hát be kell halni. szóval jó lesz ez.

az osztályomra pedig nincs semmi panasz. mm vannak aki úgy öltözködnek, de mindenki normális. végül is elvileg egy 'elit' tagozat. szóval normálisnak kell lennie annak aki bekerül. szóval jó. van akivel vagyol. ^^ oda minden reggel Szilvivel megyek a 6:23-as vonattal. mert az én buszom és az ő vonata is elég durván késik. ha anya nem visz el első nap akkor 15 percet késtem volna. anya bevárta a buszt. 50 helyett 13ra ért be... Szilvi vonata meg 8ra ér be pont, 50 helyett. szóval éljen a korán kelés. vissza meg kedd és péntek kivételével mindig együtt jövünk.
Heydy

u.i.: mindjárt beszúrom az órarendet.

kedd, szeptember 1

Na csá, minden kedves olvasónak.

Tóth Dorina a becses nevem, bár nem tudom, hogy tényleg becses e. 1995. február 13-án születtem Hatvanban. És IGEN. Eltaláltad. Nem péntek 13. volt. Hétfő volt. Szóval mondhatni, hogy nem vagyok szerencsétlen. De csak mondhatni. Igenis az vagyok. Hétfőn születtem, bár ahogy Garfield mondaná: „Utálom a hétfőt.” Hát igen. 22:35-kor bőgtem először eme világon. Talán sokak nagy bánatára. Viszont nem is utoljára. Teljes szívemből vízöntő vagyok, és nem csak horoszkópi értelemben. Szeretem a vizet, és mindent ami a vízben van.

2 és fél éves voltam éppen mikor először kerültem az óvoda falai közé. Szerettem oda járni. Volt „csúszós” szék, babaház, meg minden, ami szem-szájnak ingere. Bár akkoriban talán a kéz-szemnek ingere. Voltak barátok, meg hátugye az óvó nénik. Na ők totál úgy néznek ki, mint akkor. Ez vidámballagáskor bebizonyosodott.

Nemes (??) tanulmányaimat a selypi Hunyadi Mátyás általános iskolában kezdtem meg. Mondjuk ami ebből megmaradt az körülbelül annyi, hogy az előbb majdnem Hunyadi Jánost írtam... Ettől független kitűnő voltam, mint minden évben. Akisstréber. Pedig nem is az. Volt egy nagyon király osztályunk, még királyabb tanárokkal. (És itt most van egy irónia jel.) Miután elvégeztem ezt az iskolát állatorvos szeretnék lenni, ezért valószínűleg pszichológusnak tanulok tovább.

Szóval azt kértétek, hogy ne a szokásos sablon szöveg legyen: szeretek zenét hallgatni/filmet nézni. Még ha nem is ilyen lesz, ez akkor is igaz. ^^

Viszonylag sokat szoktam gépezni, mert jó kis társaság szokott összegyűlni. Jelenleg egy fórumon tengetem szerény napjaimat, ahol jelen pillanatban is folyik a vita a „Homoszexualitás” topicban. Érdekes megtudni az emberek véleményét az ilyen témákról is. A vitában nem veszek részt, mert nagyrész tök fölöslegesen történik ez a szópárbaj. Minden második poszt az az, hogy mostmár fejezük be. Ez úgy két napja nem sikerül. Bízzunk a jövőben. Van egy blogom is, aminek a címét nem szándékozom kiírni, mert akkor össze-vissza kommentálnátok minden személyes pillanatomat.

Sportolni rendszeresen nem sportolok túl sokat. Ellenben a sportokat nagyon szeretem, ami talán furcsa lehet mindenki számára. Kedvencem a vízilabda, szóval nézettek el nekem, ha hirtelen elmerülök valamiben és esetleg hallotok tőlem néhány hasonló felkiáltást: ria-ria-hungária; szép volt fiúk; hajrá vasas, angyalföld. Ez mind én vagyok. Nakéremszépen. Ha ez nem tetszik, akkor nyugodtan állítsatok le. Abba hagyom. Tényleg. És még a sportokról. Szóval: szeretjük még a Forma-1et, meg a MotoGPt is. Ja és a röpit meg néha a focit is. Meghát úgy a téli sportokat. Szóval most megállok.

STOP!

Remélem ennyi elég volt belőlem.

Csácsumicsácsőtésztakakaóspalacsinta.


Holnapra, suliba a felsőbbéveseknek kell. A lényeg, hogy vicces legyen.

csütörtök, augusztus 27

sziasztok. na szóval az van, hogy mostanság nem igazán írtam nektek. és ha írtam is, akkor is csak olyan dolgokról amik nem hiszem, hogy sokatokat érdekelnének. napjaim többnyire unalmasan telnek, hiszen mit tud csinálni egy 14 éves lány itthon tök egyedül, úgy, hogy a legközelebbi bnője 2 km lakik? hát őszintén? nem sokat. persze, azért minden nap játszok Bizsuval/Lizával, minden nap csinálok valami hasznosat is, de ezen felül.... többnyire a gép előtt ülök. de az is rém unalmas. MSNen egy-két ember lézeng, de szinte mind elfoglalt. vagyis unalom... egy-két nap után azért tényleg minden megszokottá válik.

mostmár hiányzik az iskola. vagyis inkább egy rendszer, amihez hozzá tudok igazodni és leköt. egy magyar 14 évesnek ez általában iskola. szóval várom. igen. azt hiszem kijelenthetem. igaz, hogy egy új osztály lesz. és nem tudom ott én ki leszek. tényleg nem tudom. jó lenne nem tök egyedül tölteni az elkövetkező 5 évet. és nem feltétlen fiúra gondolok. hanem barátokra. tulajdonképpen velem van baj, nem merek ismerkedni. sajnálom, de nekem gátlásaim vannak. nagyjából tudom mit gondolnak rólam az emberek amikor meglátnak. és az nem pozitív dolog, hidd el. pedig am. bárkivel el tudok lenni. [jó, leszámítva a p....i....c....s....á....k....a....t....] és tényleg bárkivel. legyen az fiú vagy lány.

mindenesetre az tudom, hogy tanulni fogok. mert eddig nem sokat tanultam. jó, tudom. kicsit hihetelen, hogy ezt mondom mikor egész általánosban csak 4-esem és 5-ösöm volt. meg két hármas matekból. [egyik másodikban, másik nyolcadikban] de én tényleg nagyon ritkán tanultam csak. én figyeltem órán és rámragadtak dolgok. remélem azért a rámragadós dolog megmarad, de tényleg akarok tanulni is hozzá. hogy ne rontsam el az évvégi szintfelmérő-franciavizsgát. ez fontos....

tegnap megkaptuk a könyveinket. én olyan jó szórakoztam. xDDD de most tényleg. x') ugye francia tagozatos leszek. vagyis 0.ban csak franciát, és készség tárgyakat fogunk tanulni. [legalábbis ezt mondták] tehát lesz franciánk, tesink, rajzunk és énekünk. namármost, mi kaptunk tíz könyvet. kaptunk egy tanulás-fejlesztő könyvet, egy rajz könyvet, egy ének könyvet, egy magyar nyelvtan könyvet, egy töri atlaszt, egy föci atlaszt, egy töri könyvet, egy matek könyvet, egy matek-, fizika- és kémia-függvénytáblázatos könyvet és egy matek gyakorlót. ennyi. semmi francia. semmi nyelvkönyv. érdekes. majd meglátjuk mi lesz. kiváncsi vagyok. :P

szeptember elsején meg majd remélem közlik velünk milyen füzet fog kelleni, mert az idei nagy füzetvásárlás eddig nem történt meg, pedig nekem az a ráhangolódás az iskolára. mindenesetre spirál füzeteim lesznek. általánosban annyira nem szívlelték, itt remélem nem lesz ellenükre. :P egyébként van itthon egy csomó rendes füzim is, előző évekről fölhalmozódtak. viszont van 2 kisalakú spirál füzetem is. az egyik négyzetrácsos [tudom. nem kockás.], a másik meg vonalas. illetve van két nagyalakú is, mind2 kockás. [csak azért is.] és még tollat vásárolni se voltam. tollból egyébként mindig kifogyok. meghát remélem írhatok mindenhova tollal. általánosban azt se engedték. csak olyan tanároknál lehetett, akik nem nézték a füzetet. :@ nem szeretem a rotringot/ceruzát, mert rendszeresen elmaszatolódik, és sokszor olyan halványan írok, hogy nem is látni. :S de a tollvásárlást szerintem majd egybekötöm a füzetvásárlással. bár nem biztos. elvileg szombaton vagy vasárnap megyünk Pöstbe [csak szép parasztosan...] moziba, meg vásárolni. kiváncsi vagyok mi lesz. :O
nyah. azt hiszem ma eleget írtam nektek. remélem kellően kimerítő, és unalmas volt. ;P
Heydy

zene: Green Day - Boulevard of Broken Dreams

kedd, augusztus 25

tudjátok, hogy milyen nap van ma? igen. tudjátok. de azt nem, hogy a mai nap nekem mit jelent. 67. igen. találd ki. úgyse tudod. szerintem nem sokan tudják. elárulhatom. de nem itt. nem most. msn-en. talán. itt nem megy. 67. ma mindössze 4szer sírtam. egyszer nála, egyszer mikor Judith e-mailjét olvastam, és kétszer a TV előtt ülve. igen. a TVn. azon amit néztem. azon amit hallottam. azon amit az jelentett nekem. igen. a magyar himnusz volt az. mert tudom Neki mit jelentett volna. a kajak-kenu vb-t néztem, mert nem voltam itthon mikor ment és felvettem. ma kettő aranyat láttam. hát ezért hallottam. és hiányzik. hihetetlenül hiányzik. nem. most nem sírok. még... egyre többet gondolok rá. azt mondják az idő gyógyít. hülyék azok, akik mondják. nem gyógyít. csak rosszabb lesz. mikor megrájösz, hogy soha nem szól hozzád, hogy soha nem jön be többé az ajtón. s. o. h. a. tudod, hogy már nem fogsz vele találkozni. s o h a. soha többé.
Heydy

szombat, augusztus 22

megjöttem Bogácsról is. jó volt, jobb mint lengyelo. de nem akarom részletezni. túl sok mindent tudnék írni. és nincs szükségem ilyenekre. egyszerűen csak, mert nem. Anya szerint változtam. szerintem is. már nincs szükségem arra, hogy megmondják mit akarok. elértem egy szintet az önállóságban. nem kell egetrengető dolgokra gondolni. egyszerűen csak alapvető dolgokra. nem írok példákat. nyugottan találgass. kicsit megváltoztam. főleg a zenében. rájöttem, hogy olyan picsákkal, mint Hien meg Barbee, HSM meg Hannah Montana a világ semmire se fog menni. nem akarok úgy felnőni, hogy ilyen "minőségi" zenét hallgassak. igazi emberek, igazi dalait akarom/fogom hallgatni. aki tett is azért valamit, hogy az legyen aki. pl. a Beatles. csodálatos emberek. csodálatos tehetséggel. és csodálatos zenével. vagy mondhatnám a Depeche Mode-ot is ami szerintem szintén hatalmasat alkotott. vagy a Quenn. náluk csodálatosabb zene is kevés van. én azt akarom, hogyha felnövök ne jöjjek rá arra, hogy milyen igénytelen zenét hallgattam. persze most nem csak a retrora gondolok. szerintem a Linkin Park, a Green Day, sőt még a Nickelback is hatalmas. valami olyan amit én spec imádok. és nem fogom le tagadni. emelett jelentem, hogy Katy Perry, Pink és Lily Allen is nagyon jó zenét csinál. más stílus. de egyedi.
Heydy

u.i.: Barbee, Hien, HSM, HM fanok. bocsi. ez az én véleményem.

péntek, augusztus 14

akik követnek twitteren vagy csak olvassák a twitteremet, azoknak feltűnhetett, hogy valamelyik nap nagyon akartam valakivel MSNezni. egyszerűen csak szükségem lett volna rá, hogy írjak neki. természetesen nem volt MSNen. és nagyon rosszul éreztem magam. aztán másnp feljött és rám is írt. beszéltünk pár szót. jó volt, de előtte levő nap jobb lett volna. mind1. egy olyan valakiről van szó, akit kedvelek és igen, fiú. de nem vagyok belé szerelmes, sőt mi több nem is tetszik. vagyishátja. mert bunkó. igen az. ez rá a legjobb szó. Szilviék szerint kihasználom, mert tud olyan dolgokat amiket nem. a vízilabdáról. ez NEM igaz. annyira igaz, mint amennyira én kínai vagyok. semennyire.
most csak ennyit akartam. holnap megyek Bogácsra táborba a Kökölyszivel. jó lesz. majd jövök.
Heydy

csütörtök, augusztus 6

megjöttem lengyelből. és igen, jó volt. mert nem tudok rá mást írni. egyébként az egész baszott szarul volt megrendezve, tulajdonképpen semmit sem látunk, amit érdemes lett volna. a kajájuk viszonylag ehető volt, de nagyon keveset adtak főleg reggelire, és vacsorára. és a társaság se volt éppen nagyon jó. de a barátnőimmel voltam. Szilvivel és Debyvel. és tudjátok mit? ezért megérte. mert szeretem őket. ők ugyan folyamatosan kiakadtak egymásra valamiért. ha ketten lettek volna, ezek a tábor végére hozzá se szólnak a másikhoz. de nem voltak ketten. nekem mindkettő elbeszélte gondját. én meg mindkettőt lehülyéztem, hogy hagyja a másikat. az olyan. ez van. így kell szeretni. és kész. x) a táborból egy fontosabb pillanatot emelnék ki. a vasárnapot. az volt a tavalyi csütörtök. a legjobb és legrosszabb nap. a legjobb, mert BoneyM koncerten voltunk, és az iszonyatosan jó volt. nagyon tetszett. mindenkinek. a legrosszabb pedig e nap délutánján történt. kint szépség versenyt rendeztek. tőlünk is neveztek elég sokan. végig néztük a produkciójukat. és eredményhírdetés előtt volt szünet. mi meg a szünetben megnéztük, ahogy egy MAGYAR lány [Hosszú Katinka] világbajnok lett. volt sat-tv és németül adták, de láttuk. a sofőrünk, Szilvi, Deby, Laci, Zoli, Fásy meg én. közben kint lehetett szavazni, hogy ki nyerje a szépségversenyt, de mivel mi ezt nem tudtuk nem szavaztunk. 20 díj volt ebből körülbelül 10-12t a magyarok nyertek. tehát a nagytöbbséget. ott voltunk az eredményhírdetésen is. a végén a szobánkba voltunk és bejött hozzánk Aranka, hogy lecseszen minket. azért, mert nem szavatunk: pofátlanok voltunk a MAGYARokkal szemben. hát én ezt ki is kértem magamnak. mi az, hogy pofátlan voltam 6 magyarral szemben, aki amíg ott voltunk egyetlen egy kedves szava nem volt hozzánk? sőőőt. én voltam a pofátlan, mert megnéztem, hogy egy MAGYAR világbajnok lett. ezt meg is mondtam neki. nem szólt semmit. elment. miután elment a lányok elhűlve néztek rám. mert én nem szoktam visszabeszélni. én nem borulok ki. én nem mondom meg a magamét. ilyen vagyok és kész. de ha valami igazságtalan, és fennakadok rajta, akkor igenis megmondom. szerintem, ha a tábor előtt azt mondják, hogy beolvasok Arankának körberöhögöm őket. de Aranka is körberöhögött volna. sőt szerintem mindenki. mert én tényleg nem szoktam ilyet csinálni. nem azért, mert félnék a következményektől. nem. egyszerűen én csak magamban elraktározom a dolgokat. aztán kiírom magamból. vagy ide, vagy a naplómba. bár inkább az utóbbi. de utána szerintem Aranka is belátta, hogy igazam volt, mert ugyanúgy viselkedett velem/ünk szemben. :D [Aranka egyébként az egyik tanár volt.]
Heydy

u.i.: majd képek is lesznek. valamikor.

szombat, július 25

szóval. képeket hoztam az emlékupáról, ami a kastélyban volt. hat focicsapat versenyzett. kető lőrinciről, kettő petőfiről, egy pásztóról, egy az ilinoxból és egy egyenesen olaszországban. (megjegyzés: az olasz focizók iszonúan helyesek voltak, majdnem elájultam. és hát ugye olaszok. <3) az egyik lőrincii csapat nyert, a második helyezett az cba-s petőfii csapat volt, a harmadik pedig az LVSC (Lőrinci Városi Sport Club) lett azt hiszem. volt kaja, lovaglás, íjászat. jó volt. elvileg ezt minden évben megfogják rendezni apa tiszteletére. mert neki is tetszett volna...
képek: (katt a nagyobb méretért.)


a győztes csapat képviseletében.



Peti (bátyám) átadja a győztes kupát.



a három főbb kupa.


a három kisebb kupa.

u.i.: hétfőn megyek Lengyelországba, ha addig nem jelentkeznék akkor majd 5én vagy 6án írok.

csütörtök, július 23

ritkán akadok ki, kicsi, jelentéktelen dolgokon. tényleg ritkán. vagyis kiakadok, de nem szoktam hangot adni neki. csak megjegyzem és egy idő után mikor már túl sok, akkor a telipohár kiömlik. most is így vagyok ezzel. le szeretném írni mindenkinek, hogy pontosan miért is. nem tudom fog e sikerülni, de reménykedek azért benne. vízilabdáról van szó, tudom, hogy nem sokatokat érdekel, de ettől függetlenül is le fogom írni, mert mostmár tényleg kiborult(am). én is és a pohár is. arról van szó, hogy a vlv-n volt egy hozzászólás a szurkolókról, hogy sokan csak akkor szurkolnak, ha vezet a csapat. ha nem vezet akkor meg mindenki kussol. és hogy sokan (a tizenévesek közül) csak azért járnak ki a meccsre, vagy nézik a vízilabdát, mert az hú de trendi, vagy épp milyen jó pasik vannak benne.
előszöris.: az, hogy trendi az egy nagy hülyeség. és úgy 10 hónapja szeretem a vízilabdát komolyabban. teehát tudom miről beszélek. a vízilabda (legalább is a mi városunkban) egyáltalán nem trendi, vagy népszerű. osztálykiránduláson rá volt írva a tányéromra, hogy VASAS, Olivér apukája megkérdezte, hogy szurkoló vagyok, mondom igen. na ezt nem is tudtam..., de én vízilabdában szurkolok. és a válasz: ja. és ennyi. a vízilabdát nálunk senki sem szereti, vagy csak nagyon kevesen. pedig hát Heves megye és ott a bajnoki döntős Eger csapata is. nem ismerek senkit aki egyetlen vízilabda meccsen is lett volna. lehet, hogy itt van a baj. nem tudom. ezzel csak annyit akarok, hogy engem spec. kicsit le is néznek, mert a falam ki van poszterezve az újságokból kivágott vízilabdás cikkekkel, képekkel.
másodszor pedig. az, hogy magas, széles vállú, helyes férfiak játszák a vízilabdát, az tény. és valószínűleg a női szurkolók részben ezért is nézik ezt a sportot. de csak úgy megjegyzem, hogy azért a vízből általában csak a fejük és a kezük látszik ki. szóval ha éppen magas, széles vállú, helyes férfiakat szeretnék nézni, akkor keresek focit, vagy kézilabdát, mert ott mindent látok. márpedig én nem nézek se focit, se kézilabdát. miért? mert engem az érdekel, hogy az ember aki a vízben van (és csak a feje látszik ki és ráadásul azon is sapka van) az egy hihetetlenül jó játékos, aki hihetelenül sokat tett a sportért, és akit én hihetelenül szeretek. és még mind e mellé jöhet az, hogy jól is néznek ki. emelett még megjegyzem, hogy szurkolók 60-70%a nő. akkor most mindenki a vízilabda sapkákért van oda?
Heydy

hétfő, július 20

akik twitteren követnek láthatták, hogy Gyöngyös nem jött össze. természetesen. azt hiszem, hogy egy világ dőlt össze bennem. sőt biztos vagyok benne. már délelőtt se voltak jegyek. én meg teljesen kész voltam. de valahogy már a kezdetektől nem tudtam az egészet elhinni/elképzelni. és nem is jött össze. aztán elmentünk a gyöngyösi teszkóba. szerintem keresve se lehetne szarabb (nem szomorúbb) dolgot annál, hogy te vásárolgatsz a teszkóban, és közben azon gondolkozol, hogyha előre veszel jegyet akkor most nem az ócska egér rágta wc papírokat kellene bámulnod, hanem ülhetnél a lelátón 36 fokos melegben, miközben a magyar férfi vízilabda válogatott az orrod előtt melegít be, és nyer 13-7re. (megjegyzem a meccset azért láttam, mert volt annyi eszem, hogy fölvettem.) iszonyatosan rossz érzés, hogy most ott lehetnél. és igen lesz még több meccs is Gyöngyösön. de nem tartom valószínűleg, hogy az idén lenne. ennyit erről.
Heydy
Hülyeségek

Melyik a kedvenc szendvicsed? legyen finom és kész.
Van olyan ember, akire stílusikonként tekintesz? aha.
Melyik a kedvenc bőrszíned? változó. egyszer a sötét barna, máskor meg a nagyon világos.
Milyen színű cuccokat szeretsz viselni? zöld. lila. sárga. barna. fekete. szürke.
Mit szeretsz magadban a legjobban? a szememet.
Milyen színű a szemhéjfestéked? fehér-szürke, lila vagy zöldeskékes.
Milyen színű a szempillaspirálod? fekete
Milyen hosszú a hajad? növesztem. olyan váll aláérő, de mivel göndör felugrik.
Melyik családtagodat szereted legjobban? anyukámat.
Mennyi ideig tollászkodsz a fürdőszobában? reggel olyan 15 perc, este is 15 perc, ha hajat mosok 25.
Otthon meztelenül járkálsz? néha, amíg eljutok a szobámból a fürdőmbe. kb. 5 lépés.
Van, hogy körbetáncolod a hálószobádat egy szál fehérneműben? fehérneműben nem. pizsiben annál inkább.
Mi idegesít leginkább a fiúkban? nemtudom.
Szereted a szakállas/borostás pasikat? borosta jöhet. :)
Mi a fontos számodra egy kapcsolatban? őszinteség. szerelem.
A külső számít? valamilyen szinten.
Tetetnél piercinget a köldöködbe? köldökbe nem.
Melyik sztárokat tartod szexinek? Orlando Bloom. Madaras Norbert. Hosnyánszky Norbert.
Ha úgy nézhetnél ki, mint valamelyik híresség, melyiket választanád? Keira Knightley vagy Lindsay Lohan.
Zöld alma vagy piros alma? zöld.
Mikor mész aludni? általában 22:30
Péntekenként mit nézel a tévében? CSI:NY, mert más nincs. xDDDD
Tartod a kapcsolatot azokkal a társaiddal, akik elmentek az osztályból? nem.
Kivel beszéltél utoljára telefonon? anya
Milyen hangerőn nyomatod a szobádban a zenét? hangulat függő.
Milyen színűek a függönyeid? rózsaszín-fehér.
Hol szoktál vásárolni? ruhát Pesten. élelmiszert teszkóban. xDD
Most mire gondolsz? mindjárt kezdődik a vízilabda meccs.
Gyakran beszélgetsz a szüleiddel? ja.
Szereted a gyerekeket? igen.
Milyen alkoholt ittál utoljára? valami koktélt tunéziában megkóstoltam...
Félsz az elkötelezettségtől? nemhinném.
A szüleid vallásosak? nem.

Filmek

Rendezés vagy producerkedés? rendezés.
Gondoltál valaha arra, hogy a filmbizniszben dolgozz? igen. de csak háttérszereplő lennék.
Milyen szerepben tudnád elképzelni magad egy filmben? képzelődni lehet.
Melyik a legkevésbé ijesztő horror, amit valaha láttál? nem nézek horrort.
Miről szólna a saját filmed? egy kosztümös film lenne. valami észak és dél - elfújta a szél színvonalú.
Hol forgatnák? anglia, vagy amerika.
Melyik korban? 18-19. század
Kik szerepelnének még benne? Colin Firth, Orlando Bloom. Keira Knightley és Emma Watson.
Milyen műfajú lenne? romantikus-történelmi.

Zene

Melyik bandákat tudnád ÖRÖKKÉ hallgatni? örökké egyiket sem. megunnám-
Mit hallgattál öt évvel ezelőtt? aaaazzz 2004? TNT meg Fiesta. [tudom, tudom. ^^"]
Melyik cédét fogod megvenni legközelebb? letöltés rulzzz.
Négy-öt éve milyen volt a zenei ízlésed? nem volt zenei ízlésem. xP
Melyik énekeséhez hasonló hangot szeretnél? Avril.
Milyen zene inspirál? nickelback, linkin park, green day.
Ha választhatnál a (képzeletbeli) bandádba 6 zenésztársat, kik lennének azok? Nickelback és Green dayt összegyúrnám. xPP
Melyik filmnek van a legjobb zenéje? Twilight.
Van valamilyen válogatásalbumod? aha. xDDD
Szereted a nyolcvanas évek zenéjét? semleges vagyok.

Álmok és rémálmok

Gyakran vannak rémálmaid? eléggé.
Általában miről álmodsz? arról, hogy betörnek hozánk.
Miről álmodtál legutóbb? inkább kiről. Madaras Norbert pizsama alsóban jött be a hátsó ajtónkon én meg csináltam neki a reggelit. cseppet sem vagyok fanatikus. xDDDD
Mi volt a legutóbbi rémálmod? mentem fel egy pókhálós lépcsőn, leakartak ütni a betörők, de Liza megharapta őket és megvédett.
Mi volt a legérdekesebb álmod? nemtudom.
Volt olyan álmod, ami valóra vált? volt. de nem jó álom.

Előfordult már valaha?

aludtál a szabadban? sátor annak számít?
voltál már szerelmes? én??? mindig.
csókolóztál haverral? nem.
ittál alkoholt? igen, de nemsokat.
nyomtál már rágót a pad aljára? nem.
vezettél autót? nem.
elejtetted a mobilodat? le a konyhapultról a csempére. semmi baja nem lett. xDDD
találkoztál valakivel, akit neten ismertél meg? még nem. MÉG.
voltál Disneylandben? kétszer is. :D van autogrammom minnie egértől meg minden dizni mesefigurától. xP
voltál chat-oldalon? aha. néha, unaloműzésként.

kedd, július 14

azt hiszem válságban vagyok. minden tekintetben. és most egyre jobban látszik rajtam a hangulatfüggő jelző. egyébként is az vagyok, de mostanság meg nagyon. van, hogy napokig csak feküdni szeretnék, és van olyan, hogy na-gyerünk-csináljuk-pörögjünk érzésem van. tegnap ez volt, tehát begyalogoltam Szilvihez, kihívtuk Bebyt és beszélgettünk. aztán hazagyalogoltam. a napi mozgás is megvolt. 4 km. és mikor elindultam akkor olyan world-is-mine érzésem volt, mostmeg köszhaggyálmár érzésem van. szóval érted. vagy nem. így jártál.
közben meg szeretenék sorozatokat nézni, meg újfajta zenéket megismerni, de egyszerűen nem tudom hol kezdjem. zenében újfajta stílusokat szeretnék megismerni, de olyanokat amik tényleg tetszenek. arra gondoltam, hogy kiválasztok valami híres előadót, akitől mondjuk ismerek egy-két számot, és az(ok) számait hallgatom. gondoltam, hogy először Linkin Park-kal kezdem, mert az most nagyon bejön. és akkor kicsit beleásom magam az adott előadóba. sorozatban pedig valami olyat néznék, ami mondjuk nem olyan hosszú, de élvezhető és jó. az mindegy hogy milyen stílusú, csak jó legyen. ötleteket szivesen várok. ^^
Heydy

u.i.: megyek holnap vízilabda meccsre. remélem be is jutunk. anya meg az ellenkezőjében reménykedik. remélem nekem szurkoltok. ^^

csütörtök, július 9

megjöttem Tunéziából. nagyon jó volt. imádom Tunéziát. és nem csak, mint turista paradicsomot, hanem az egész országot. a vallást, ami igen lehet, hogy nem a legjobb, de nekem akkor is nagyon tetszik. az embereket, akik tényleg hihetetlenül kedvesek, még ha teljesen más országból, más kultúrából jöttél is. szóval Tunézia meg lett szeretve. a szállodánk nagyon szép volt. a tenger meleg és tiszta. én nem is tudom, mikor fürödtem ennyit utoljára a tengerben. szinte a medencében nem is voltunk. majd flickr.com-ra teszek fel képeket és az albumot belinkelem nektek. nem igazán voltak jó pasik a nyaralókból, de helyiek közül viszont voltak egész sokan. az ágyelhúzó-pasi, meg a fagyikimérő voltak a legcukibbak. az ágyhúzogatósról van képem, de a legjobb a nadrágja volt, ami egy angol zászló volt. majd képen láthatjátok. de helyesnek is helyes volt. ^^ a fagyissal meg még dumáltunk is. :D egyszer megkérdezte, hogy hogy van magyarul az, hogy szeretlek [persze angolul kérdezte], én meg mondtam, hogy szeretlek. az meg megszólal, hogy me too. az nagyon vicces volt. :DD róla sajnos nincs képem. :( egy gyerek meg látott minket a szállodánkban és mikor a bazárban voltunk, megállított és megkérdezte, hogy Skanes El Hana? [ez volt a szállodánk neve], mondtuk igen. ő meg mndta, hogy látott minket és, hogy este Én meg Ő menjünk a disco-ba. mert ott helyben volt disco. én meg nem mentem, nem nekem való a disco... am. egyszer se voltunk, pedig utolsó este szerettem volna lemenni, de egyedül nem megyek, más meg nem jött...
azért csak ma írok nektek, mert kedden nem volt kedvem, tegnap meg Szilvinél "aludtam"... annyira jó volt. szeretem Szilvit. meg a többieket is. <3 szóval majd írok valamikor nektek, valamit ami kevésbé én vagyok, csak a gondolataim, de az nagyon. ^^
Heydy

kedd, június 30

megyek nyaralni Tunéziába. nem hiszem, hogy jutok géphez, ha igen akkor valószínűleg írok majd twitterre.
Heydy

csütörtök, június 25

kicsit most elbizonytalanodtam, hogy az előbbi bejegyzésem nem egészen jött át mindenkinek. igazából nem tudom, hogy mennyire volt érthető, de az ott leírtak miatt (is) érdekel a pszichológia. és főleg a sportpszichológia. és ezen rendkívül sokat tudok agyalni. mi járhatott a sportoló fejében, mikor ezt, azt vagy épp amazt csinálta? nem hiszem, hogy meg fogom valaha is tudni. de rohadtul érdekel. kicsit talán hasonlít a verselemzéshez, legalább is szerintem. a verselemzésnél szerintem csak bebeszéljük magunknak a költő érzéseit. persze valamilyen szinten teljesen normális ez, csak maradjunk a földön. mert sok versbe olyan dolgokat beszélnek bele, aminek nem sok értelme van. és szerintem ez van a sportban is. nem hiszem el, hogy egy meccsen mikor arra figyel valaki, hogy hol jön a labda, tud olyan szinten gondolkozni, előre megtervezni a következő ütését, hogy az teljesen tudatok legyen. azt elhiszem, hogy jön egy megérzés, egy gondolot, egy bevillanás. de hogy az ember olyan helyzetben amikor kevés ideje van, nem ronthat akkor tudatosan meg tervezzen vmit szerintem lehetetlen. sőt egészen biztos vagyok benne, hogy nem csak szerintem lehetetlen. ezek csak úgy maguktól jönnek. akik ilyen helyeken játszanak mint Wimbledon, Peking etc. azoknak van akkor tudásuk, gyakorlatuk, hogy ne kelljen gondolkodniuk. és valószínűleg nem is teszik. az olimpián, a mostanin a Madaras Norbi nyilatkozta, hogy a Montenegró elleni elődöntőben ugye 3 gólos hátrányból jöttünk fel. és a Norbi 7-7nél megfordította a meccset és 8-7 lett. a vlv-n olvastam annó egy nyilatkozatot, amit most ki is kerestem nektek. íme:
- Hogy merted elvállalni akcióban, 7:7-nél azt a távoli lövést?
- Valaki kiabált, hogy lőjek, én meg lőttem, nem volt már más lehetőség.
ez nem tudatos volt. csak volt vkinek egy megérzése Ő meg lőtt. és azért ment be, mert ilyen profi szinten amilyen szinten Ők játszanak gondolatok nélkül is tud úgy lőni, hogy igenis bemenjen. most egy kérdés: mennyire untat titeket, hogy ilyeneket írok? remélem nem nagyon. ez foglalkoztat és igenis erről fogok írni. de ha nagyon untat titeket, akkor ezeket a részeket megpróbálhatom rövidebbre fogni.
Heydy

szerda, június 24

mint láthatjátok kicsit megváltozott az oldal kinézete, a mai napon már másodszorra, mivel dél előtt kicseréltem a sablont egy szürkéses-rózsaszínesre, de annyira nem én voltam, hogy gyorsan kapott egy ilyen bőrt. szerintem szép lett, bár egyáltalán nem az én érdemem, hisz választható sablon, ugyebár. de tetszik. olyan én. azért választottam az első (a szürke-rózsaszínt), mert azt hittem, hogy kicsit nyáriasabb lesz a hangulat tőle. tévedtem. inkább a hányinger kerülgetett tőle. ez viszont olyan letisztult. olyan mint most nálunk az ég. délután már sütött a napocska is. mostmeg ilyen világos, de nem napos, mégse esős. szal értitek. am a napokban készítettem magamnak twitter-t, ami tök jó mulatság szerintem. :D itt megnézhetitek. valamint regisztráltam a flickr.com-n, ahová már fel is töltöttem néhány képemet és ha lesz hozzá kedvem, akkor még ma is töltök föl. ott megtalálod, az éppen aktuális fényképeimet. ezt pedig itt találod. illetve készül itt blogspot-on egy ilyen portfólió dolog, de még nem írom ki, mert semmi sincs rajta. ezek linkje majd kint lesznek bal oldalon is. :D amiről pedig ma szeretettem volna igazából írni, az kicsit összetett és sokat gondolkoztam rajta. remélem sikerül értelmesen leírnom és lehet majd követni. írjatok ha nem, mert szivesen leírom újra. :D
ma láttam életem második tenisz meccsét természetesen a TVben. az első az idei ausztrál open férfi döntője volt, ahol Nadal-Federer összecsapás volt. csak azért néztük, mert kint voltunk nagynénikéméknél és az Ő férje - Feri - szereti a teniszt, meg éppen nézte is. akkor elmagyarázta a szabályokat meg minden. kicsit meg is kavart, mert egy részét a döntőnek úgy néztem végig, hogy azt hittem Federer Nadal, Nadal pedig Federer. aztán a végére rendeződött ez a tudatlanságom. de nem is erről akartam írni. ma Wimbledon grandnemtudom mi van. meg még az lesz két hétig asszem. női tenisz volt, mégpedig Maria Sharapova és Gisela Dulko meccs. érdekes és izgalmas volt. az elején végig Dulko ezetett meg is nyerte az első játszmát, majd a másodikat Sharapova nyerte úgy, hogy egymás után (!) 7 gamet nyert meg. a Dulko teljesen összeomlott lelkileg. a harmadik játszmában 2-2nél azt mondta a riporter, hogyha Ő most fogadna Sharapovára tenne. én is rá tettem volna. szerintem a legtöbben egyetértettek volna velem és a riporterrel. Dulko teljesen leengedett. passzív volt, rosszul adogatott stb. elárulom, hogy miért érdekes ez: a harmadik játszmát Dulko nyerte meg. egy-két jól sikerült ütéssel olyan önbizalomra tett szert, mint az elején volt neki és meg is nyerte a mérkőzést. ez csak a bevezető rész volt. ez az amiből következik amit írni akarok. mégpedig a lélekjelenlétről.
én azért szeretek sport közvetítéseket nézni, legyen az vízilabda, tenisz, Forma1, MotoGP, mert a sportolókban annyi önbizalom, de ez talán nem is önbizalom, hanem inkább a lélekjelenlét. mikor a másik vezet... de nem is így írom le. konkrét példát mondok. ki látta az Athéni vízilabda döntőt? remélem sokan, mert ez lesz a példa. mikor a meccs vége előtt a magyarok UTOLSÓ támadásánál a Kiss Gergő a négy negyedben először megszerezte a vezetést és az eredmény 8-7 lett és utána még a szerbek uccsó támadásánál a Szécsi védett. mi játszódhatott le Szécsi Zoltán fejében? ha bemegy hosszabítás, ha nem győzelem. és... és kivédte. nem arról célzok, hogy nem kellett volna kivédeni, arra célzok, hogy egyszerűen kivédte. tudom milyen hülyén hangzik ez így, de ha kevésbé koncentrál, akkor lehet, hogy hosszabítás és nem tudunk duplázni. és a teniszt is azért írtam le, mert a Dulko ha nem koncentrál eléggé, ha nincs ott annyira lélekjelenlétben akkor Maria nyert volna. de ott volt. és miután egymás után 7 játékban megverték Őt, oda tudott állni és volt benne annyi önbizalom, de nem ez a megfelelő szó, inkább öntudat, hogy igenis, megcsinálom. és felállt, nem hagyta nagyon meglépjen Sharapova. de ugyan ez van Sharapova-val is. az elején nagyon rosszul játszott. aztán felállt és megcsinálta. ez az ami sok emberből hiányzik. az, hogy mikor még nem vesztettél teljesen még felállj a földről és probálkozz. nem mondom, hogy mindig győzni fogsz. de legalább megpróbáltad.
Heydy

hétfő, június 22

.ezt ma már egyszer begépeltem. körülbelül egy órával ezelőtt. aztán jött Gigi a fiával és Dárió online játékokat mutatott nekem és a végén kilépett és minden elveszett. hurrá. -.- nagyon örülve van neki. úgyhogy most rövidebben. a múlthéten azért nem jeleztem nektek, mert mindennap programom volt. próbáltunk a bankettre, próbáltunk a ballagásra. mára már ezeken is túl vagyok.
csütörtökön volt a bankett. nagyon jó volt. az elején volt a műsorunk amit - miután Zsu a második ember elkezdte - végig bömböltünk. de azért jó volt. én spec. nem is az osztályom miatt sírtam, hanem a tanárokon. látod azt a majd 30 főt akit nap mint nap láttál, beszéltél velük és tudod, hogy ilyen formában már sose látod őket. és ez elszomorító. a szövegemet is csak szipogva mondtam el, közben Rá is gondoltam, hogy milyen jó lett volna ha látott volna akko. hiányzik. a műsor után volt a kaja amit egész türhető volt. utána elszállingóztak a tanárok és maradtunk mi. átöltöztünk az ünneplőnkből és a húdemenőőő csapat bent discozott. értsd: a padon táncoltak és kint az udvaron hangos volt a zene. zártajtókon keresztül. mi pedig kb. 10en kint voltunk a kisudvaron a fák alatt a padoknál. az ofő is néha ott volt. beszélgettünk. és nagyon jól éreztem magam. velük. Bálintok, Milán, Géza, Ádám, Klaudi, Szilvi, Beby, Cseni és Én. jó volt, mert nevettünk, mert egyszerűen csak MI voltunk. hiányozni fognak. 10ig voltunk kint. 10en 10ig. örökre megmarad az a pár óra. biztos vagyok benne.
a ballagáson meg nem bőgtünk. senkise. ott már nem voltak ott a tanáraink akiket imádunk. csak az igazgatónő és rengeteg ember. de senki sem sírt. we are the champions. :DD utána meg volt a kertipartim. nem sütött ugyan a nap, de az eső sem esett. mondjuk 4 órakkor már mindenki elment. anyutól kaptam egy ezüst karkötöt ami nagyon szép és egy fényképezőgépet, ami álmaim netovábbja. Fujifilm s5800. fekete és ilyen nagy szeme van. tudjátok. itt kép. Captain Butlernek hívják az Elfújta a szélből Butler kapitány, de úgy imádom mikor a filmben angolul mondják, hogy ezért angol neve lett. :D nagyon szeretem. függőséget okoz. Pityu bácsitól kaptam egy nyakláncot és egy fülbevalót hozzá swarowski kristályosat. Mariéktól egy nyakláncot amolyan mindennaplehethasználni fílinggel. a testvérektől pedig szintén egy swarowski kristályos nyakláncot. olyan van Alinának is, meg Anitának is [Petya élettársa, csak mert nincsennek összeházasodva]. anya is venni akar. és ha neki is lesz, akkor Judith is rá lesz beszélve hogy vegyen. eggyen nyaklánc. :D LOL.
ma voltunk beiratkozni. Szilviéket is vittük, Ő is ugye oda jár ahova én, csak ő másik osztályba. 9/f-es leszek. osztályfönököm Darász B. akit anyum találóan: ázott csirkének titulált. az szép. felsőben fázós veréb/csuri, gimiben meg ázott csirke. mi lesz ezekután ha felsőoktatásba kerülök? o.O egyébként 39en leszünk, ami jó sok és néhány osztálytársam járt velünk felkészítőre. a Bence, az Anilla, a Rebeka, meg még egy csaj akinek nem tudom a nevét. mondjuk nem dumáltunk, de legalább látásból ismerek valakiket. ésésés nem vagyok utólsó a névsorban. :D öten is vagyunk Tóth-ok. :) és most kapaszkodjatok meg. ki lesz még a Heydy osztálytársa? na ki? a Gáspár Evelin. o.O egenbezony. Győzike lánya. én tudtam, hogy ide jelentkezett, de hogy felvették azt nem. reméljük nem fognak nálunk forgatni. xDD reméljük.
Heydy

vasárnap, június 14

Oh my God. Most ennyit tudok nektek mondani. Hát egen. Elég régen írtam nektek. Foghatom sok mindenre, de kedvem se volt igazából. Egy rövid áttekintést az írok néktek. ;P Szóval ugye pénteken nem volt film vágás, de hétfőn csodával határos módon eljött Kitti és elkezdtük a dolgot. Mire a kb. ötödik letöltött program jónak bizonyult és rájöttünk, hogy működik, akkor természetesen lefagyott a gép és elveszett minden addigi munkánk. Sík idegek voltunk mind az öten. [Cinti nem jött el...] Végül nekik menniük kellett és semmi nem volt kész. Na ekkor döntöttünk úgy, hogy én megcsinálom újra, meg Beby is megpróbál alkotni vmit. Végülis sikerült összedobnom, egész jó lett. 5öst kaptunk természetesen.
Döntöttem: megyek Lengyelországba. Úgy néz ki, hogy csak egy meccsről maradok le a vébén [pont a döntő xD], de anyum azt majd föl veszi. Bízom benne. Azért döntöttem így, mert nagyon szeretem a barátnőimet és közülök kettő jön... [Beby, Szilvi] Ők ketten meg Cseni akikkel igazán jól érzem magam. És jövőre nem leszünk nap mint nap együtt, tehát kihasználom az időt, hogy velük legyek. Aztán ott van Bogács, ahova jön Szilvi is. <3 [Meg Dalmííí és Fannycaaah is. *hányinger. tálatkérek.*] De egy jó nyarat akarok. Olyat mint amilyen tavaly is volt. Ahogy így tegnap számolgattam körülbelül 3 hetem lesz amikor nincs semmi program. Több, mint valószínű, hogy megyek nyelvvizsgázni. Pont akkor, amikor hazajövök lengyelből augusztus 5-én [ha jól emlékszem] 8-án írásbeli, 10 vagy 11 szóbeli, 12-én meg megyek Bogácsra. Szép lesz. ^^ Ha tényleg megpróbálom... Bár sokat sztem nem veszthetek vele. Próba, cseresznye.
Pénteken volt a vidámballagás. Tök jó volt. :) Myvipen van képek, ide most nem töltöm föl. [Aki nem ismerős: beírod keresőbe, hogy Heydy, találatok között a Dorina az én vagyok.] Tök jó volt. Én voltam a halott-tehenész-VASAS-rajongó-lány. :DD Olyan jó volt. Végig énekeltük a városon a Hegyek között, völgyek között-et és a Megy a gőzös-t. És minden idióta kocsisnak integettünk meg kiabáltunk, hogy dudáljanak. Nagyon vicces volt. Azért hiányozni fognak ezek az együtt töltök évek. A társaság kisebb részével röpke nyolc évet voltam együtt, a többiekkel pedig 12 évet. Furi lesz jövőre, hogy nem 6:52-kor indulok, meghogy mikor beérek akkor nem kell szemetforgatnom Inna-Hot c. számára. *tálat* Bár lehet, hogy Pásztón is lesz Inna-Hot... Kitudja. Félek azért a jövőtől. Most spec. a bankett-ballagás párostól. Csütörtökön bankett, szombaton ballagás. Mindkettőn van szövegem, sőt a banketten még zongorázok is [szintetizátoron x'DD]. IdiótaCinti meg már azt tervezi, mikor fog sírni. Ilyet, hogy lehet tervezni? Sehogy sztem. Vagy jön magától vagy nem...
Heydy

péntek, június 5

Úgy volt mára, hogy jön Csenu, Beby, Kitti, Szilvi és Cinti és vágjuk a videóklippet. Hát nem vágtunk. Mert Kitti természetesen nem jött. Kitti sose megy el másikhoz, ha az kivételesen nem Cinti. Hozzá elmegy, hozzánk nem. Elégééé... fura. Dehát ez van. A film fel van véve, ott van Kitti kameráján és keddre kéne. Érdekes lesz. Hétfőn természetesen próba a bankettre 5-től, előtte nekünk meg Anyával menni kell az önkormányzathoz, a gyámügyre. Kiváncsi leszek, hogy akkor el jön-e Kitti. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy nem. Tuti, hogy mennek valahová. Vásárolni, telefont venni etc. Így jártunk. Úgyis megkapjuk az ötöst. Meg szerintem a többi csapat nem is forgatott filmet. Legalábbis úgy gondolom. Max. még Bálinték Dezső bá' címmel. [Dezső bá' am. Ibike férje, meg a suli ilyen ezermestere vagy nem toom milye.] Arra azért kíváncsi leszek. Majd megkérdezem tőlük. Egyébként sztem tök jól fog kinézni maga a klipp. Már ha egyszer készen lesz.
Lehet egy kérdésem? Oké, hülyekérdés. Szóval... Iagzából az érdekelne, hogy miértelme van az olyan neveknek, mint Fannycaaaaah, meg Cintyceeeh, meg Milusssh? Minek oda az eeee, meg a h. Nem mondod... Vagy ha igen, akkor az elég érdekes. Ezektől a nevektőől tudok a falra mászni. Kifelejtettem: Dávidkaaaa, Dalmíííí meg Klaudicaaah. Hogy csak az emesen partenereim és osztálytársaim nevéből idézzek. Egyszerűen irritál. Meg az, hogy mindenkinek kiírva: Edward (L) így szeretlek, úgy szeretlek. Már bocs, de mi a f.sznak kell mindenkinek utánozni a másikat. Mert addig oké, hogy Edward love, amíg olvastad [legalább] az első [két] könyvet és nem csak a filmből szereted. De amikor már hozzá kivan írva, hogy Twilight 3×, akkor már tényleg kész. Úgy őszintén, te most mit is szeretsz? [Persze, gondolom nem PONT te...] Azt szereted, hogy te is beállhatsz a tömegbe: Team Edward. Hagyjatok már békén ezzel. Mármint már az MSNen is irritál. Mert oké, hogy Edward így, meg Edward úgy. De tartsd meg magadnak, meg a barátnőidnek... Köszi. [Jelzem, azoknak szól, akik csak pózerségből edvárdoznak... lásd: Dalmíííí. Sztem azt se tudja, hogy a Twilight eredetileg egy négy [és fél] részes könyvsorozat...]
Heydy

szerda, június 3

Lehet, hogy alapfokúzok a nyáron. Angolból. Bogi néni szerint mindent megértek, inkább az lehet a bökkenő, hogy nem szeretek beszélni. Dehát így jártam. Szóval valószínűleg megpróbálom. Veszteni valóm nincs túl sok. Egyszerűen szeretem az angol nyelvet és jó hallgatni, meg csak úgy angolul gondolkozni. Persze az igeidőket nem használom vmi húde tudatosan, de most mit tegyek? Szóval nyáron az is lesz. Meeeeg megyünk nyaralni. Tunéziába. 6an + Ádám [aki 3 éves asszem]. Én + Anya; Éva néni + Gyula bácsi, Évike + Nóri meg Ádám. Monastirba megyünk azt hiszem, mégpedig június 30-tól július 7 vagy 8. Nem tudom pontosan. De remélem jó lesz. Szeretek nyaralni. Mikor beülsz az árnyékba és olvasol, miközben mindenki harsogja, hogy legalább a lábadat tedd ki a napra, annál kevés jobb van. Ott a tenger, a tengerpart. Mondjuk túl nagy meglepetés nem érhet. Ez lesz a 3. alkalom, hogy megyek Tunéziába. Dejó lesz. ^^
Ma filmet forgattunk médiára. Rövidfilm, nálunk klipp. A Muse-Supermassive Black Hole számára és plakátot is kellett csinizni, és a banda aki előadja az a Mouse; ahol előadja: Lőrinci Sportaréna. Olyan vicces. xDDDD Támogató: Selypi Est; fodrász Hajas Boldizsár; stylist Herceg Caspian [Herceg Zoliból kiindulva]. Olyanokat röhögtünk közben. Pénteken vágjuk valószínűleg nálunk. De szupi lesz. Várom. De az a mai nap is jó volt.
Kikaptuk a vizsgákat. Mindenem ötös lett, pedig szinte semmit nem tanultam [az írásbeli részére]. Matek 92%-os lett és 80%-tól mostmár megkaptuk az ötöst. Talán az enyém lett az egyik legjobb. Angolból a 64 pontos tesztből egy pontot vesztettem [a gyümölcsléhez csak annyit írtam, hogy juice, nem pedig, hogy fruit juice -.-"]; az önéletrajzi levél pedig hibátlan lett. A szóbelik is ötösök, de ezt már leírtam. Éééés megkaptam a Hunyadi-díjjat. Ezt olyan tanulók kapják meg akik egész általánosban kevés négyesük volt évvégén [nekem egy se volt], meg versenyek meg ilyenek. Versenyeken én spec nem voltam, de attól még megkaptam. Ez egy medál, oklevél és takarék-betét. Az osztályból 8an kaptuk meg, 4 lány, 4 fiú. Sztem rekordot döntöttünk, mert tavaly például csak egy ember kapott. xDDDD Szilvi, meg Beby is kapott.
Most kicsit úgy érzem, mintha olyan lenne a bejegyzésem, hogy csak az érdemeirőől beszélek, meg hogy így ötös, úgy ötös. Nem akarom, hogy ezt gondoljátok. Remélem nem is gondoljátok. :S
Heydy

hétfő, június 1

És akkor...

...beköszöntött a nyár. Háháááá. Itt van a nagyon várt JÚNIUS. Nyár van emberek. Nem látszik, mi? Persze, hogy nem látszik, egy csodálatosan óriási felhőréteg takarja el a napocskát, hogy az emberek csak a naptárból vegyék észre, nyár van. Nadehát, van mit tenni? NINCS. Ülünk a gép előtt [te aki olvasod, és én aki írom - biztosan] halálra unjuk a fejünket. Esetleg bekapcsoljuk a tévét [amit én megtettem] és nézzük a Nemzeti Vágtát, amelynek a délutáni részében volt a nagy celeb-futam, meg a középdöntők. Talán már azt is tudod, hogy ki nyerte meg. Én tudom, de a nevét nem tudom, hogy írja. Így jártatok. Tőlem ezt se tudjátok meg. Tőlem nem sokat tudtok meg. Max. hogy mi van a vízilabdában. Hehe... Erről jut eszembe. Megyek meccsre július 15-én biztosan. De lehet, hogy előbb is. Attól függ el enged e anya... De 15-én a vb előtt Gyöngyösön [kb. 25km innen] játszanak az ausztrálokkal hivatalos barátságos meccset. És én ott leszek. (L) Életem egyik legjobb napja lesz. Tudom. Érzem. A lengyel csereutazás úgy volt, hogy most lesz, de áttették július végére. Ha akkor lesz amikor a vízilabda vébé, akkor rám ne számítsanak. Márpedig a vébé július 19-én kezdődik és augusztus 2-ig tart, ha jól emlékszem. Anyumnak is megmondtam, és tudomásul vette. Minden iskolai programot akkorra kell tenni, amikor vízilabda van a tévében? Osztálykirándulás. Mikor? akkor amikor 3 vízilabda meccs van egy napon. Máskor jó ha két hétben egyszer látok pólót... Szóval akkor lemondok Lengyelországról. Majd megy más helyettem. Így jártak. Nem érdekel. Már amúgy is voltam lengyelbe. Nem fog hiányozni.
Más: anya [ismételten] kimelírozta a hajamat. Alapból szőke hajam van, de télen kicsit bebarnul, meg lenőtt. Egész jó lett. Nem lettem platina szőke cicababa. Az én sose leszek. De legalább egy-két árnyalatot világosodott a hajam. Sztem szép. És most már az se látszik, hogy meg volt tépve. Növesztem. Hosszúra, mert most az tetszik. Visszatérve. Plázacica amúgy se lehetnék, akármilyen szőke melírozott a fejem. ;P Göndör/hullámos hajam van és nem vasalom csak azért, hogy olyan legyek mint mindenki más hülye ....fej. [Nem azokra célzok akik azért vasalják a hajukat, mert úgy tetszik nekik, vagy úgy áll nekik jól. Azokra célzok akik azért vasalják, mert az húde édibédi, meg menő, meg szercsi. *hányinger*] Hajvasalásról meg: nekem is van hajvasalóm és szoktam használni, mikor olyan hangulatom van. De elegem van Zs, meg N szercsi nyílegyenes hajából, aminek olyan töredezett a vége, mint aaaa nemtomminek. Vagy Knak akinek barna haja van, benne vastag szőke melírcsíkok és kivasalja. A haja olyan száraz, mint a széna/szalma. Ahová lovagolni járunk a lovak ott is jobb minőségű kaját kapnak, mint az Ő haja. *brrrrrr* Szóval ha akarod vasaljad, de ne azért mert az de lávcsi és társai. Köszönöm.
Meséltem, hogy vettem magamnak türkizkék körömlakkot? Asszem nem. Annyira jó. Hihetetlen. Imádom a körömlakkokat. Sztem tök jó kifejezési módszer. Ilyentéren meghökkentő vagyok, azt hiszem. Az első ilyen nagyon színes körömlakkom zöld volt. ILYEN. Imádom. o.o Még mindig megvan. A második lila volt. Sima sötétlila csillogással. ILYEN -csak kicsit sötétebb. Most pedig ILYEN körülbelül. És ez a favorit. De tényleg. Annyira más. Más, mint én. Nem fekete vagy pinkecske, mint az átlagnak. Meghökkentő. Szeretem. <3 És a kékre a bal kezemen minden körmöm egy-egy betű. A végén ez jön ki belőle: VASAS. Jó, mi? xD Pont öt betű. Csodás. Remélem azért körömlakklemosóval lejön. I hope.
Heydy

szombat, május 30

Bajnok a csapat

Egen. Győzött a Vasas szerdán otthon a Komiban, tegnap pedig Egerben. Ezzel sorozatban harmadszorra magyar bajnok. Mostmár Kicsi, Márk és V. Viktor is megkapta a bajnoki aranyat. Nagyon örülök neki. Ezért nem írtam, csak most. Szerdán meccs, tegnap meccs, csütörtökön meg nem volt kedvem.
Szerdán megírtuk a kompetencia mérést, úgy volt, hogy B csoportos leszek, tehát magyarral kezdek, de az idióta osztályfőnökünk elrontotta a sorrendet és As lettem, el kellett ülnöm Kristóf mellé. Hurrááá.... -.-" De azért megírtam Talán jobb is volt matekkal kezdeni. Nem volt olyan hú de nagyon nehéz, de éppen könnyű sem volt. Főleg a matek. A magyar meg egész jó lett. Remélem legalábbis. Csütörtökön levizsgáztam töriből, 5ösre. Mindkét - magyar, egyetemes - részből. Akkora, de akkora szerencsém volt. NEKEM. Hihetetlen, hogy ilyen történhetett. Én mindig rosszat húzok, de most nem. A Római Birodalom, meg a Honfoglalás. Két olyan amit talán a legjobban tudok. Mellesleg azért RÓMÁról beszélünk. Nekem Róma a heaven. Még szép, hogy tudom. Szóval jól sikerült. Az angol írásbeli meg nagyon könnyű volt. Nekem legalábbis. Aztán lehet, hogy pofáraesés lesz belőle és nem lesz ötös. De reménykedjünk. *-* Ezzel vége a vizsgáknak. Már tanulni se kell. Be se fogok pakolni. Minek? Úgy se csinálunk semmit.
Más téma. Annyira szükségem van vmire. Csak egy egyszerű dolog. Tényleg. Nagyon egyszerű. Már álmodni is ezzel álmodok. Akarok vkit, akit átölel. De nagyon szorosan, úgy hogy érezzem, elfogad úgy ahogy vagyok. Rondán, kövéren, önbizalommentesen. Már álmomban is ez jelent meg. Kicsit más körülmények között ugyan, de ez. És lehetőleg férfi legyen az illető. De az se baj, ha nem. Csak öleljen meg, és fogadjon el. Erre van most a legnagyobb szükségem. Álmomban tudjátok, hogy ki ölelt át? Persze, hogy nem tudjátok. Majd most tudjátok meg: Will. Az Elfújta a szélből. Nem láttam őt, csak tudtam, hogy Ő az. Ez nagyon érdekes... Én nem szoktam csak úgy ilyeneket álmodni... Most már elhiszitek, hogy muszáj kapnom egy ölelést vagy elpusztulok? Nem, mi? Tudom én...
Megint más. A töri vizsga végén kikaptuk a töri házidolgozatot (továbbiakban, később is: hd). Én kettő is beadtam. Az egyik az úttörő mozgalomról szólt, a másik meg a négy olimpiáról, amin részt vettünk. Mindegyikhez írt megjegyzést. Az olimpiáshoz mit írt?: Ennyire érdekel a sport? Nekem ez annyira rosszul esett. Mintha egy tizennégy éves, lány nem szerethetné a sportot. Vagy nem érdekelhetné. Ez nekem nagyon fájt. Mi köze van hozzá, hogy mit szeretek? Őszintén: semmi. És ez még most sok is. Nagyon fájt ez a mondat. Lehet, hogy nem jelent semmit, de nekem ott van mögötte a kimondatlan, leiratlan folytatás: Pedig egy lányt nem szokott érdekelni.... Tudjátok mit. Ez mind igaz. De miért baj, ha engem érdekel? Miért baj, ha én a takaró szélét rágva izgulom végig a bajnoki döntőt? Vagy ha fejből tudom a Vasas/olimpiai bajnok csapat névsorát? Egy kicsit olyan mint az Elfújta a szélben: egy nő ne legyen okos, mert az nem való. Akkor most senki se szeretheti a sportot a nők közül, mert az nem női dolog? Kérlek, szóljatok, hogyha ez így van. Mert akkor elnyomom ezt a hajlamomat és inkább csak magamban gondolok vízilabdára. Meg esetleg más rajongókkal. Ja és persze itt. =)
Heydy

p.s.: A Hosnyánszky Norbert és a Dammak Jázmin TÉNYLEG együtt vannak. A döntő végén ott smaciztak a parton.

kedd, május 26

What's up people?

Annyira elegem van az emberekből. Kezdek kicsit antiszociális lenni. Úgyérzem, hogy nem értenek meg az emberek. És tényleg, senki. Valahogy ha én mondok valamit az lóg a levegőben, senkit sem izgat, amikor meg más mond vmit akkor nevess rajta, meg mosolyogj vagy csak reagáljál rá valamit. Én nem szeretek beszélni. Egyedül nőttem fel - igaz vannak testvéreim, de 12, 24 meg 20 év van közöttünk -, megszoktam, hogy egyedül vagyok és, hogy hallgatnom kell. Nem is kell, de én szeretek hallgatni. Figyelni. Annyi érdekes dolgot lehet észrevenni amikor nem te vagy mindennek a közepe, hanem egy lépéssel hátrébb állsz. Többet tudok az emberekről, de Ők keveset tudnak rólam. Nem is kell, hogy sokat tudjanak, de nem is akarnak sokat tudni. Az embereket főleg manapság a felszínes dolgok érdeklik. Kin milyen ruha/cipő van, ki mit hallgat, ilyenek. Nem érdekli őket, hogy mit gondolsz valójában, és ha esetleg nem röhögsz vmi nagyon viccesen, akkor mi lehet az oka, hogy nem röhögsz... Csak gondolkodni kéne. Nem sokat és az ember rájön. Mintha a fától nem láttnád az erdőt. Nem szeretem a felszínes embereket. Akit csak a felszínes dolgok érdekelnek. Én nagyon szeretem a vízilabdát. Meg hallják a szót - víziladba, onnantól szevasz mehetsz is. Még idegen nem kérdeztem meg tőlem - ha megtudta, hogy szeretem a vízilabdát -, hogy ki/mi a kedvenc játékosom/csapatom. Max. annyit, hogy miért is szeretem. Hogy azt megértsék ismerniük kellene. Senkisem ismer. Talán anya. Igen, Ő ismer. De azért az nem olyan sok. Még a moonlights-on írtam nektek, azokról az emberekről akiket nap mint nap látok, suliba menet/jövet. Nem tudom ott leírtam e, hogy miért is 'szeretem' Őket. Ha igen, ha nem most ismét leírom. Van egy fiú. Akinek mindig négy órája van és nekem hazafele látnom KELL őt (persze csak ha nekem is négy órám van), mert erőt merítek belőle. Lelkileg és fizikailag is. Amikor tudom, hogy láthatom akkor az empénégyemen a 6. számra érek haza. Máskor a 8. esetleg a hetedik végére. Érdekes, de fontos, hogy láthassam. Azért, mert mindig egyedül van. Sosincs vele senki. Bárhol látom is. És erőt ad, hogy ha egyedül lennék is, akkor is vannak hozzám hasonlóak. Még nem vagyok egyedül. Még. Majd Pásztón igen. Valószínűleg. Én leszek a dagatt liba a másságával. Nem szexuális másságra gondolok. A fiúkat szeretem. ;P Arra gondolok, hogy én nem hallgatok tuc-tuc zenét, én nem hordok szoknyát amiből nincs ki a fél seggem, én nem vasalom és festetem barnára a hajam. És nem hiszem, hogy az emberek mindezt tolerálni tudnák. Majd meglátjuk.
Tudtátok am., hogy már több mint 5 hónapja boldogítalak titeket? xD Én nem gondoltam volna. Június 5-én leszünk fél évesek. Majd kitalálok akkorra valamit.
Heydy

p.s.: holnap mindenkinek sok szerencsét a konpetencia méréshez (aki ír), és rám is gondolni 8-12ig.

hétfő, május 25

Vizsga

Ma volt az irodalom vizsgám és mentünk a közjegyzőhöz a hagyatéki miatt első voltam. Az volt az érdekes, hogy csak egy nagyon picit izgultam. És azt is csak addig amíg ki nem húztam a tételt. Arany János élete és munkássága. Szeretem Arany-t így nem volt nehéz dolgom. Meghát tanultam is. Az volt a jó, hogy tanárnő kérdezett, és nagyon könnyű volt. Megkérdezte: mikor született, mikor halt meg, hol írta öregkori verseit, milyen verseket olvastunk tőle, hogyan kapcsolódik hozzá a Kisfaludy Társaság meg a nemzetőrség. Meg rákérdezett, hogy miért/minek a hatására írta meg a walesi bvárdokat, meg a fülemülének kellett elmondani a szerkezeti részeit. Nem volt nehéz, ötös lett. Szilvi meg a legkönnyebbert húzta [Népköltészet], ami tök egyszerű fél oldal volt nagyalakú füziben és mikor megkérdezték tőle, hogy miért építették be Kelemenné-t, nem tudta és azt mondta, hogy azért mert elfogyott az agya. Hát ez a hét vicce komolyan mondom. Beby meg Móriczot húzta. Na azt nem tudtam. De azt mondta könnyű volt neki is.
Osztálykiránduláson szöget ütött a fejembe valami, amit ki akarok nektek fejteni. Amikor ettük a gulyás levest, amit Gulyás apja csinált, meglátta a műanyag tányéromon a feliratot: VASAS. Kérdezte, hogy Vasas drukker vagyok, vagy mi? Én meg mondtam, hogy igen. És akkor Milán mondta - ami igaz is volt -, hogy én a vízilabdában szurkolok a Vasasnak és amikor meghallotta Olivér apja ezt akkor csak annyit mondott, hogy Jaaa az más. És nekem nem esett rosszul, már megszoktam. A vízilabda szar, a foci meg nem. Ismerem én a törvényt. De akkor is. Most jó nem a fociVasas szurkoló vagyok, de attól még a Vasasnak szurkolok. Igazából mindegy, hogy melyiknek szurkolok, nem? Az a lényeg, hogy Vasas. Hogy Angyalföld. Az én angyalaimmal. <3>
Holnap matek írásbeli vizsga. Két órás. Nagyon nehéz lesz. Valamit tanultam rá, de most... matekból nem lehet igazán felkészülni sztem. Hát azért átnéztem. Lesz ami lesz. Csak legyünk túl rajta. Ha vége ennek a hétnek már semmi se lesz suliban. Magyaron udvaron leszünk, a többinél meg dumálunk a tanárokkal. Akkor most őszintén, minek egyáltalán be menni? SEMMINEK. Így a jó. Csak járunk meg járunk a nagy semmiért. Bezzeg Judit írt, hogy Ami is meg Anna is befejezte a tanévet, igaz hogy Ők előbb kezdenek, de akkor is.
Megyek táborba. Bogácsra Szilvivel. <3>
Ma voltam postán meg Erzsikénél. Most még nem írom ide, hogy kinek mit miért küldtem. Majd máskor. Lehet, hogy elolvasná és az nem lenne jó. De nem lövöm le a meglepetést. És olyan szép sárga borítékot vettem. Tök jól néz ki. Remélem örülni fog neki és nem fog előbb odaérni, mint kéne.
Heydy

p.s.: holnap 4.-5. órában gondolni rám. köszi. ^^

vasárnap, május 24

Hazatértem...

... és természetesen nem csak egy dolgot hagytam itthon. Először is itthon hagytam a személyim és a diákigazolványomat is. Jellemző. -.- Ezért teljes felnőtt jeggyel mehettem csak moziba. Hurrá... És moziműsort is. De az nem volt olyan fontos. Asszem kijelenthetem, hogy ez volt életem legjobb osztálykirándulása. Talán, mert olyanokkal voltam akiket szeretek. Annyit röhögtünk, hogy ha energiát mérték volna, szerintem Budapest kéthónapi energia ellátását biztosítottuk volna. De nem mérték. Így jártak. Én spec. két és fél órát aludtam. A többiek két illetve három órát. Emberfüggő. A buszon is aludtak szinte mindenki... kivéve engem. Mert sztem a gyengeség egy apró fajtája. És én nem akarok gyenge lenni. Vagyis ha az vagyok (márpedig az vagyok) , akkor ne lássák mások. Legalábbis azt amit nem muszáj. És az, hogy el-aslzok-a-buszon,-mert-nem -aludtam-az-éjjel egy olyan dolog amit nem akarok. Tavaly se aludtam a buszon, pedig akkor sokkal rosszabbul aludtam, mint idén. Inkább olvastam az Elfújta a szelet, amikor letettem és körbenéztem mindenki aludt. Úgyhogy olvastam tovább. Tulajdonképpen semmit nem láttunk, ami nagyon érdekes lett volna, de attól még jó volt. És már kész a családunk.:
Én - anya
Norbi - apa
Beby - keresztanya
Edward - keresztapa
Csenu - kis 'fiam', avagy öcsi
Daisuke - Csenu férj
Szilvi - nagy 'fiam' avagy bátyó
Goto - Szilvi férj
A poén az, hogy én 44 nappal fiatalabb vagyok a saját kisebb gyerekemtől. És az apjuk 29-en, az ő férjük meg 32-32 asszem. Szóval vicces volt. Ezen röhögtünk a Hortobágyon. Meg azon, hogy Cseni ofő ölében fog kikötni, úgy rázkódik a kocsi. Nagyon nagy volt. Meg az Ondód és Bugyi is. Ezek amúgy települések. És mikor mondtuk, hogy a folyósó végén is hallni a szexista beszéletésünket, akkor Csenu kikiabálta, hogy PÉNISZ, meg VAGINA. Bocsi, de ezt muszáj leírni. Olyan nagy volt. x'DDD
És most a vízilabdáról. Pénteken vesztett hazapályán a Vasas. Van ilyen. Ma nyertek. Ilyen is van. Jó meccs volt mindkettő. A péntekit még csak félidőig láttam, de jó volt. És a mai. Csodás volt. 7-7ig a Vasasból csak a Varga tesók találtak be. Dumi 2×, Dani 5×. Megalapíthatják a Varga brothers-t. Szeretjük a Varga brothers-t. A Recco meg nyert pénteken bejutott a döntőben, de vesztett a Kotor ellen... Ugyesek voltak Kiss Gergelyék. A meccs 15 góljából 9-et magyar lőtt. A végeredmény 7-8 lett. És a Reccoban a negyedik negyed második percéig csak magyar találat volt, ez öt gólt jelentett. Norbi olyan cuki volt. Szeretem. Ő lesz a férjecském.
Heydy

p.s.: holnap irodalom szóbeli nyolckörül szurkoljatok.

csütörtök, május 21

Képek

Úgy döntöttem hozok nektek néhány képet, hogyan is nézek ki. A rondaság netovábbja, de azért csak tessék. A képek okozta agykárosodásért felelősséget nem vállalok.

tablókép
tablófotózáskor
csak úgy színesen
szürkésen

Valamit itthon hagyok

Ebben biztos vagyok. Mindig itthon hagyok valamit. Amit nem akarok itthon hagyni. De már ma bepakoltam, sztem mindent, nagyon remélem, hogy mindent. Nem akar most is itthon hagyni vmit. Mert az... idegesítő. Egyszer tudom a pénztárcámat hagytam itthon. Alsóban. Sírtam érte. Nagyon rossz volt. Mondjuk most nem fogok sírni. Remélem. =) Töltőm van empénégy, meg este a teló is megy ugyanoda. Aztán remélem nem hagyom itthon. Remélem.
Tegnap még raktam föl zenelejátszót. Nickelback az első szám. Mert szeretem és kész. Mondjuk eléggé egyfoma mindegyik száma amit ismerek.De a rockstar egy klasszikus. Sztem. Nem lehet kibírni éneklés nélkül. Most is azt hallgatom. Csak mert jó. És mert Ami is szereti. Jaj de rég láttam Őket. Mondjuk skájpon nem is olyan rég. De hiányoznak. Amerika messze van... Bár csak itt lennének. De hát ez van.
Ma Coldplay-t töltöttem. Annyira nem rossz, de a Viva la vida nekem az favorite. Szilvi nem szereti. És más se környezetemben. Csak én. És ez jó. Végre vmi ami csak az enyém és nem mindenkiből ugyanaz folyik. Twilight és HSM. Bár mostanság az előbbi. Az ismerőseim felének twilight-os képe van. Bevallom nekem is. De én nem a cukkerszépfiú-ért, meg hasonlókért szeretem. Én olvastam mind a 4 és fél könyvet. Aki meg látták a filmet xyszor azok mit tudnak? Semmit. Fogadni mernék, hogy a lőrinci bagázsnak a fele azt se tudja, hogy négy könyv van... Vagy tvilájtnak mondják. Dalmííí-ból meg társaiből kinézem. És nem szégyenli magát amiért Ő a kis cukker lavcsi, szercsi, puszcsi, köszcsi királynő. Hát azt a seggébe. Ha jön Bogácsra esküszöm, hogy behúzok neki egy olyan nagyot, hogy hátra esik és eltörik a koponyája. Nem bánnám. És mielőtt bárki gonosznak gondolna, az vegyen fel MSNre és "részletesen" kifejtem neki, hogy milyen is valójában Daláma-tankerhajó - a neve egy jól sikerült számtech óra közös MSNezésének az eredménye. Majd jelentkezek vmikor.
Heydy

szerda, május 20

Kiakadva

Készen vagyok, de tényleg. Először is. Péntek-szombat osztálykirándulás. 25-en vagyunk, ebből ketten indokoltan nem tudnak jönni. Az 23 ember, meg ofő, meg szülő, meg sofőr. Akkor 26 ember menne osztálykirándulni. Mi 16-an megyünk. Szééép. Na mindegy 8 lány, 8 fiú. Először úgy volt, hogy 10 lány lesz, aztán ketten lemondták. Így leszünk 19-en. De remélem jó lesz. Pénteken reggel megyünk Debrecenbe, ott városnézés, szabadprogram. Elfoglaljuk a szállást, este megyünk a Plaza-ba lehet enni, meg moziba menni. A moziban azt néz mindenki amit akar, tehát nem közösdöntés. Hála az égnek. Az osztály nagy része az álom.net-re akar menni. Én mondtam, hogy inkább megnézem Miley Cyrus-t a Hannah Montana-ban, mint hogy a Labanc Lillát nézzem. Beby is egyetért velem. De nem kötelező a mozi, úgyhogy lehet, hogy kihagyom. Megmég pénteken megyünk a Nagyerdőbe, ahol lesz vidámpark, de az se kötelező. xP Aztán szombaton kimegyünk a Hortobágyra, ott fogunk bográcsolni vagyis hát nem mi, hanem Olivér apukája, meg ott lesz valami nemtoommi meglátogatása. Na AZ kötelező. x'D
Ennyit erről. Vagyis hát a dolog amitől ki vagyok akadva az szintén ehhez köthető. 22-én pénteken lesz a Vasas-Eger bajnoki döntő első mérkőzése. Pénteken este. Amikor én hol leszek? Osztálykirándulni. És mi lesz még pénteken ESTE? Final Four Rijekából, ahol meg a Pro Recco - Norbival az élen - játszik a döntőbe jutásért. Sztem nem találni másik olyan embert az országban - aki szereti a vízilabdát és VASAS szurkoló - aki ne nézni a meccset, vagy ne olvasná a vlv-n a közvetítést. Ugyanez a Reccoval is. Hihetetlen, hogy pont erre a napra kellett tenni mind2t. Meg az osztálykirándulást is. Nem örülök neki. Bár anyuval már ledumáltam, hogy a Vasas-Eger döntő felveszem csak oda kell tennie. De honnan fogom megtudni, hogy nyert e a Recco? A Jug-gal játszanak. Aki ért a vízilabdával az tudja mit jelent... A Jug olyan szintű csapat, mint a Recco. Általában egy gól különbség van köztük. És nincs visszavágó... Én Debrecenben fogok meghalni. Viszont rájöttem, hogy ha a debreceni plázában esetleg van internetkávézó, ahol van gép meg minden, akkor megtudnám legalább az eredményt. Még ha vesztett is bármelyik csapat jobb, mint ha nem tudnék semmit... Nem?
Láttátok, hogy megjelent a New Moon poszter. Awwwww. *-* Szerintem nagyon jó. Annyira várom már a filmet. Meg úgy az egészet. Azt, hogy hogyan oldják meg a különböző részeket, miken változtatnak. Nagyon akarom már novembert. Meg visszakaptam Zsutól a Twilight DVDmet. Pénteken kaptam vissza. Láttam a filmet pénteken, szombaton, vasárnap és tegnap. Annyira jó. És az extrái. Imádva van. Mellesleg nekem nem tetszik a szinkron. Még nem láttam végig szinkronosan. Csak az elejét meg néha átraktam. A Bellájé sztem förtelmes, főleg mert Bells-nek amúgy is mély hangja lenne. Meg én nagyon érzem, hogy csak fölé van mondva a szöveg, mintha nem élné át. De Edward-é egész normális. De a többi Cullen szerintem durva. Max. Esme. Ő elmegy. De hát evvan. Maradok angolul. Legalább tanulom az angolt. =) Majd jelentkezem.
Heydy

Költözés

Elköltöztem a gépéről. Nem gondoltam még rá igazából, úgy néhány napja fogalmazódott meg bennem, hogy nem kell nekem a gépé. És ezért lett blogspot. Először gondolkoztam, hogy blog.hu lesz, de végül is nem, mert a blogspot.com az már nem annyira magyar. A címről: mint látjátok, waterpolo-girl a név, mivel a moonlights foglalt volt. És ez is eléggé illik rám. Szóval most itt vagyunk. Van cset, lehet dumálni. Véleményeket, hogy mien itt az oldal szintén kérek. ;P Mindjárt írok egy rendes bejegyzést, mert most van miről írnom.
Heydy

Tesztféleség

Van ez a tesztféleség és megkért a Bell, hogy töltsem ki. Tessék itt van lehet ámulni-bámulni. Mivel nem találtam 6 olyan embert akinek lenne meg a teszt ezért én csak 4 embernek ajánlom.

xChoose a singer/band/group that you like
x Answer using ONLY titles of songs by that singer/band/group
x Tag 6 more people (and let them know they’ve been tagged)
Jonas Brothers (mert jó a zenéjük és szeretem.)

1. Are you male or female?
video Girl.
2. Describe yourself.

Lovebug.
3. What do people feel when they’re around you?
S.O.S.
4. How would you describe your previous relationship.
Games.
5. Describe your current relationship.
Burnin' Up.
6. Where would you want to be now?
Australia.
7. How do you feel about love?
Inseparable.
8. What’s your life like?
That's just the way we roll.
9. What would you ask for if you had only one wish?
Just friends.
10. Say something wise.
When you look me in the eyes.

Akkor a jelöltek (dobpergéssss.): Rikku, Sarumi a blogjával, Brendi és Gin.