szombat, május 30

Bajnok a csapat

Egen. Győzött a Vasas szerdán otthon a Komiban, tegnap pedig Egerben. Ezzel sorozatban harmadszorra magyar bajnok. Mostmár Kicsi, Márk és V. Viktor is megkapta a bajnoki aranyat. Nagyon örülök neki. Ezért nem írtam, csak most. Szerdán meccs, tegnap meccs, csütörtökön meg nem volt kedvem.
Szerdán megírtuk a kompetencia mérést, úgy volt, hogy B csoportos leszek, tehát magyarral kezdek, de az idióta osztályfőnökünk elrontotta a sorrendet és As lettem, el kellett ülnöm Kristóf mellé. Hurrááá.... -.-" De azért megírtam Talán jobb is volt matekkal kezdeni. Nem volt olyan hú de nagyon nehéz, de éppen könnyű sem volt. Főleg a matek. A magyar meg egész jó lett. Remélem legalábbis. Csütörtökön levizsgáztam töriből, 5ösre. Mindkét - magyar, egyetemes - részből. Akkora, de akkora szerencsém volt. NEKEM. Hihetetlen, hogy ilyen történhetett. Én mindig rosszat húzok, de most nem. A Római Birodalom, meg a Honfoglalás. Két olyan amit talán a legjobban tudok. Mellesleg azért RÓMÁról beszélünk. Nekem Róma a heaven. Még szép, hogy tudom. Szóval jól sikerült. Az angol írásbeli meg nagyon könnyű volt. Nekem legalábbis. Aztán lehet, hogy pofáraesés lesz belőle és nem lesz ötös. De reménykedjünk. *-* Ezzel vége a vizsgáknak. Már tanulni se kell. Be se fogok pakolni. Minek? Úgy se csinálunk semmit.
Más téma. Annyira szükségem van vmire. Csak egy egyszerű dolog. Tényleg. Nagyon egyszerű. Már álmodni is ezzel álmodok. Akarok vkit, akit átölel. De nagyon szorosan, úgy hogy érezzem, elfogad úgy ahogy vagyok. Rondán, kövéren, önbizalommentesen. Már álmomban is ez jelent meg. Kicsit más körülmények között ugyan, de ez. És lehetőleg férfi legyen az illető. De az se baj, ha nem. Csak öleljen meg, és fogadjon el. Erre van most a legnagyobb szükségem. Álmomban tudjátok, hogy ki ölelt át? Persze, hogy nem tudjátok. Majd most tudjátok meg: Will. Az Elfújta a szélből. Nem láttam őt, csak tudtam, hogy Ő az. Ez nagyon érdekes... Én nem szoktam csak úgy ilyeneket álmodni... Most már elhiszitek, hogy muszáj kapnom egy ölelést vagy elpusztulok? Nem, mi? Tudom én...
Megint más. A töri vizsga végén kikaptuk a töri házidolgozatot (továbbiakban, később is: hd). Én kettő is beadtam. Az egyik az úttörő mozgalomról szólt, a másik meg a négy olimpiáról, amin részt vettünk. Mindegyikhez írt megjegyzést. Az olimpiáshoz mit írt?: Ennyire érdekel a sport? Nekem ez annyira rosszul esett. Mintha egy tizennégy éves, lány nem szerethetné a sportot. Vagy nem érdekelhetné. Ez nekem nagyon fájt. Mi köze van hozzá, hogy mit szeretek? Őszintén: semmi. És ez még most sok is. Nagyon fájt ez a mondat. Lehet, hogy nem jelent semmit, de nekem ott van mögötte a kimondatlan, leiratlan folytatás: Pedig egy lányt nem szokott érdekelni.... Tudjátok mit. Ez mind igaz. De miért baj, ha engem érdekel? Miért baj, ha én a takaró szélét rágva izgulom végig a bajnoki döntőt? Vagy ha fejből tudom a Vasas/olimpiai bajnok csapat névsorát? Egy kicsit olyan mint az Elfújta a szélben: egy nő ne legyen okos, mert az nem való. Akkor most senki se szeretheti a sportot a nők közül, mert az nem női dolog? Kérlek, szóljatok, hogyha ez így van. Mert akkor elnyomom ezt a hajlamomat és inkább csak magamban gondolok vízilabdára. Meg esetleg más rajongókkal. Ja és persze itt. =)
Heydy

p.s.: A Hosnyánszky Norbert és a Dammak Jázmin TÉNYLEG együtt vannak. A döntő végén ott smaciztak a parton.

kedd, május 26

What's up people?

Annyira elegem van az emberekből. Kezdek kicsit antiszociális lenni. Úgyérzem, hogy nem értenek meg az emberek. És tényleg, senki. Valahogy ha én mondok valamit az lóg a levegőben, senkit sem izgat, amikor meg más mond vmit akkor nevess rajta, meg mosolyogj vagy csak reagáljál rá valamit. Én nem szeretek beszélni. Egyedül nőttem fel - igaz vannak testvéreim, de 12, 24 meg 20 év van közöttünk -, megszoktam, hogy egyedül vagyok és, hogy hallgatnom kell. Nem is kell, de én szeretek hallgatni. Figyelni. Annyi érdekes dolgot lehet észrevenni amikor nem te vagy mindennek a közepe, hanem egy lépéssel hátrébb állsz. Többet tudok az emberekről, de Ők keveset tudnak rólam. Nem is kell, hogy sokat tudjanak, de nem is akarnak sokat tudni. Az embereket főleg manapság a felszínes dolgok érdeklik. Kin milyen ruha/cipő van, ki mit hallgat, ilyenek. Nem érdekli őket, hogy mit gondolsz valójában, és ha esetleg nem röhögsz vmi nagyon viccesen, akkor mi lehet az oka, hogy nem röhögsz... Csak gondolkodni kéne. Nem sokat és az ember rájön. Mintha a fától nem láttnád az erdőt. Nem szeretem a felszínes embereket. Akit csak a felszínes dolgok érdekelnek. Én nagyon szeretem a vízilabdát. Meg hallják a szót - víziladba, onnantól szevasz mehetsz is. Még idegen nem kérdeztem meg tőlem - ha megtudta, hogy szeretem a vízilabdát -, hogy ki/mi a kedvenc játékosom/csapatom. Max. annyit, hogy miért is szeretem. Hogy azt megértsék ismerniük kellene. Senkisem ismer. Talán anya. Igen, Ő ismer. De azért az nem olyan sok. Még a moonlights-on írtam nektek, azokról az emberekről akiket nap mint nap látok, suliba menet/jövet. Nem tudom ott leírtam e, hogy miért is 'szeretem' Őket. Ha igen, ha nem most ismét leírom. Van egy fiú. Akinek mindig négy órája van és nekem hazafele látnom KELL őt (persze csak ha nekem is négy órám van), mert erőt merítek belőle. Lelkileg és fizikailag is. Amikor tudom, hogy láthatom akkor az empénégyemen a 6. számra érek haza. Máskor a 8. esetleg a hetedik végére. Érdekes, de fontos, hogy láthassam. Azért, mert mindig egyedül van. Sosincs vele senki. Bárhol látom is. És erőt ad, hogy ha egyedül lennék is, akkor is vannak hozzám hasonlóak. Még nem vagyok egyedül. Még. Majd Pásztón igen. Valószínűleg. Én leszek a dagatt liba a másságával. Nem szexuális másságra gondolok. A fiúkat szeretem. ;P Arra gondolok, hogy én nem hallgatok tuc-tuc zenét, én nem hordok szoknyát amiből nincs ki a fél seggem, én nem vasalom és festetem barnára a hajam. És nem hiszem, hogy az emberek mindezt tolerálni tudnák. Majd meglátjuk.
Tudtátok am., hogy már több mint 5 hónapja boldogítalak titeket? xD Én nem gondoltam volna. Június 5-én leszünk fél évesek. Majd kitalálok akkorra valamit.
Heydy

p.s.: holnap mindenkinek sok szerencsét a konpetencia méréshez (aki ír), és rám is gondolni 8-12ig.

hétfő, május 25

Vizsga

Ma volt az irodalom vizsgám és mentünk a közjegyzőhöz a hagyatéki miatt első voltam. Az volt az érdekes, hogy csak egy nagyon picit izgultam. És azt is csak addig amíg ki nem húztam a tételt. Arany János élete és munkássága. Szeretem Arany-t így nem volt nehéz dolgom. Meghát tanultam is. Az volt a jó, hogy tanárnő kérdezett, és nagyon könnyű volt. Megkérdezte: mikor született, mikor halt meg, hol írta öregkori verseit, milyen verseket olvastunk tőle, hogyan kapcsolódik hozzá a Kisfaludy Társaság meg a nemzetőrség. Meg rákérdezett, hogy miért/minek a hatására írta meg a walesi bvárdokat, meg a fülemülének kellett elmondani a szerkezeti részeit. Nem volt nehéz, ötös lett. Szilvi meg a legkönnyebbert húzta [Népköltészet], ami tök egyszerű fél oldal volt nagyalakú füziben és mikor megkérdezték tőle, hogy miért építették be Kelemenné-t, nem tudta és azt mondta, hogy azért mert elfogyott az agya. Hát ez a hét vicce komolyan mondom. Beby meg Móriczot húzta. Na azt nem tudtam. De azt mondta könnyű volt neki is.
Osztálykiránduláson szöget ütött a fejembe valami, amit ki akarok nektek fejteni. Amikor ettük a gulyás levest, amit Gulyás apja csinált, meglátta a műanyag tányéromon a feliratot: VASAS. Kérdezte, hogy Vasas drukker vagyok, vagy mi? Én meg mondtam, hogy igen. És akkor Milán mondta - ami igaz is volt -, hogy én a vízilabdában szurkolok a Vasasnak és amikor meghallotta Olivér apja ezt akkor csak annyit mondott, hogy Jaaa az más. És nekem nem esett rosszul, már megszoktam. A vízilabda szar, a foci meg nem. Ismerem én a törvényt. De akkor is. Most jó nem a fociVasas szurkoló vagyok, de attól még a Vasasnak szurkolok. Igazából mindegy, hogy melyiknek szurkolok, nem? Az a lényeg, hogy Vasas. Hogy Angyalföld. Az én angyalaimmal. <3>
Holnap matek írásbeli vizsga. Két órás. Nagyon nehéz lesz. Valamit tanultam rá, de most... matekból nem lehet igazán felkészülni sztem. Hát azért átnéztem. Lesz ami lesz. Csak legyünk túl rajta. Ha vége ennek a hétnek már semmi se lesz suliban. Magyaron udvaron leszünk, a többinél meg dumálunk a tanárokkal. Akkor most őszintén, minek egyáltalán be menni? SEMMINEK. Így a jó. Csak járunk meg járunk a nagy semmiért. Bezzeg Judit írt, hogy Ami is meg Anna is befejezte a tanévet, igaz hogy Ők előbb kezdenek, de akkor is.
Megyek táborba. Bogácsra Szilvivel. <3>
Ma voltam postán meg Erzsikénél. Most még nem írom ide, hogy kinek mit miért küldtem. Majd máskor. Lehet, hogy elolvasná és az nem lenne jó. De nem lövöm le a meglepetést. És olyan szép sárga borítékot vettem. Tök jól néz ki. Remélem örülni fog neki és nem fog előbb odaérni, mint kéne.
Heydy

p.s.: holnap 4.-5. órában gondolni rám. köszi. ^^

vasárnap, május 24

Hazatértem...

... és természetesen nem csak egy dolgot hagytam itthon. Először is itthon hagytam a személyim és a diákigazolványomat is. Jellemző. -.- Ezért teljes felnőtt jeggyel mehettem csak moziba. Hurrá... És moziműsort is. De az nem volt olyan fontos. Asszem kijelenthetem, hogy ez volt életem legjobb osztálykirándulása. Talán, mert olyanokkal voltam akiket szeretek. Annyit röhögtünk, hogy ha energiát mérték volna, szerintem Budapest kéthónapi energia ellátását biztosítottuk volna. De nem mérték. Így jártak. Én spec. két és fél órát aludtam. A többiek két illetve három órát. Emberfüggő. A buszon is aludtak szinte mindenki... kivéve engem. Mert sztem a gyengeség egy apró fajtája. És én nem akarok gyenge lenni. Vagyis ha az vagyok (márpedig az vagyok) , akkor ne lássák mások. Legalábbis azt amit nem muszáj. És az, hogy el-aslzok-a-buszon,-mert-nem -aludtam-az-éjjel egy olyan dolog amit nem akarok. Tavaly se aludtam a buszon, pedig akkor sokkal rosszabbul aludtam, mint idén. Inkább olvastam az Elfújta a szelet, amikor letettem és körbenéztem mindenki aludt. Úgyhogy olvastam tovább. Tulajdonképpen semmit nem láttunk, ami nagyon érdekes lett volna, de attól még jó volt. És már kész a családunk.:
Én - anya
Norbi - apa
Beby - keresztanya
Edward - keresztapa
Csenu - kis 'fiam', avagy öcsi
Daisuke - Csenu férj
Szilvi - nagy 'fiam' avagy bátyó
Goto - Szilvi férj
A poén az, hogy én 44 nappal fiatalabb vagyok a saját kisebb gyerekemtől. És az apjuk 29-en, az ő férjük meg 32-32 asszem. Szóval vicces volt. Ezen röhögtünk a Hortobágyon. Meg azon, hogy Cseni ofő ölében fog kikötni, úgy rázkódik a kocsi. Nagyon nagy volt. Meg az Ondód és Bugyi is. Ezek amúgy települések. És mikor mondtuk, hogy a folyósó végén is hallni a szexista beszéletésünket, akkor Csenu kikiabálta, hogy PÉNISZ, meg VAGINA. Bocsi, de ezt muszáj leírni. Olyan nagy volt. x'DDD
És most a vízilabdáról. Pénteken vesztett hazapályán a Vasas. Van ilyen. Ma nyertek. Ilyen is van. Jó meccs volt mindkettő. A péntekit még csak félidőig láttam, de jó volt. És a mai. Csodás volt. 7-7ig a Vasasból csak a Varga tesók találtak be. Dumi 2×, Dani 5×. Megalapíthatják a Varga brothers-t. Szeretjük a Varga brothers-t. A Recco meg nyert pénteken bejutott a döntőben, de vesztett a Kotor ellen... Ugyesek voltak Kiss Gergelyék. A meccs 15 góljából 9-et magyar lőtt. A végeredmény 7-8 lett. És a Reccoban a negyedik negyed második percéig csak magyar találat volt, ez öt gólt jelentett. Norbi olyan cuki volt. Szeretem. Ő lesz a férjecském.
Heydy

p.s.: holnap irodalom szóbeli nyolckörül szurkoljatok.

csütörtök, május 21

Képek

Úgy döntöttem hozok nektek néhány képet, hogyan is nézek ki. A rondaság netovábbja, de azért csak tessék. A képek okozta agykárosodásért felelősséget nem vállalok.

tablókép
tablófotózáskor
csak úgy színesen
szürkésen

Valamit itthon hagyok

Ebben biztos vagyok. Mindig itthon hagyok valamit. Amit nem akarok itthon hagyni. De már ma bepakoltam, sztem mindent, nagyon remélem, hogy mindent. Nem akar most is itthon hagyni vmit. Mert az... idegesítő. Egyszer tudom a pénztárcámat hagytam itthon. Alsóban. Sírtam érte. Nagyon rossz volt. Mondjuk most nem fogok sírni. Remélem. =) Töltőm van empénégy, meg este a teló is megy ugyanoda. Aztán remélem nem hagyom itthon. Remélem.
Tegnap még raktam föl zenelejátszót. Nickelback az első szám. Mert szeretem és kész. Mondjuk eléggé egyfoma mindegyik száma amit ismerek.De a rockstar egy klasszikus. Sztem. Nem lehet kibírni éneklés nélkül. Most is azt hallgatom. Csak mert jó. És mert Ami is szereti. Jaj de rég láttam Őket. Mondjuk skájpon nem is olyan rég. De hiányoznak. Amerika messze van... Bár csak itt lennének. De hát ez van.
Ma Coldplay-t töltöttem. Annyira nem rossz, de a Viva la vida nekem az favorite. Szilvi nem szereti. És más se környezetemben. Csak én. És ez jó. Végre vmi ami csak az enyém és nem mindenkiből ugyanaz folyik. Twilight és HSM. Bár mostanság az előbbi. Az ismerőseim felének twilight-os képe van. Bevallom nekem is. De én nem a cukkerszépfiú-ért, meg hasonlókért szeretem. Én olvastam mind a 4 és fél könyvet. Aki meg látták a filmet xyszor azok mit tudnak? Semmit. Fogadni mernék, hogy a lőrinci bagázsnak a fele azt se tudja, hogy négy könyv van... Vagy tvilájtnak mondják. Dalmííí-ból meg társaiből kinézem. És nem szégyenli magát amiért Ő a kis cukker lavcsi, szercsi, puszcsi, köszcsi királynő. Hát azt a seggébe. Ha jön Bogácsra esküszöm, hogy behúzok neki egy olyan nagyot, hogy hátra esik és eltörik a koponyája. Nem bánnám. És mielőtt bárki gonosznak gondolna, az vegyen fel MSNre és "részletesen" kifejtem neki, hogy milyen is valójában Daláma-tankerhajó - a neve egy jól sikerült számtech óra közös MSNezésének az eredménye. Majd jelentkezek vmikor.
Heydy

szerda, május 20

Kiakadva

Készen vagyok, de tényleg. Először is. Péntek-szombat osztálykirándulás. 25-en vagyunk, ebből ketten indokoltan nem tudnak jönni. Az 23 ember, meg ofő, meg szülő, meg sofőr. Akkor 26 ember menne osztálykirándulni. Mi 16-an megyünk. Szééép. Na mindegy 8 lány, 8 fiú. Először úgy volt, hogy 10 lány lesz, aztán ketten lemondták. Így leszünk 19-en. De remélem jó lesz. Pénteken reggel megyünk Debrecenbe, ott városnézés, szabadprogram. Elfoglaljuk a szállást, este megyünk a Plaza-ba lehet enni, meg moziba menni. A moziban azt néz mindenki amit akar, tehát nem közösdöntés. Hála az égnek. Az osztály nagy része az álom.net-re akar menni. Én mondtam, hogy inkább megnézem Miley Cyrus-t a Hannah Montana-ban, mint hogy a Labanc Lillát nézzem. Beby is egyetért velem. De nem kötelező a mozi, úgyhogy lehet, hogy kihagyom. Megmég pénteken megyünk a Nagyerdőbe, ahol lesz vidámpark, de az se kötelező. xP Aztán szombaton kimegyünk a Hortobágyra, ott fogunk bográcsolni vagyis hát nem mi, hanem Olivér apukája, meg ott lesz valami nemtoommi meglátogatása. Na AZ kötelező. x'D
Ennyit erről. Vagyis hát a dolog amitől ki vagyok akadva az szintén ehhez köthető. 22-én pénteken lesz a Vasas-Eger bajnoki döntő első mérkőzése. Pénteken este. Amikor én hol leszek? Osztálykirándulni. És mi lesz még pénteken ESTE? Final Four Rijekából, ahol meg a Pro Recco - Norbival az élen - játszik a döntőbe jutásért. Sztem nem találni másik olyan embert az országban - aki szereti a vízilabdát és VASAS szurkoló - aki ne nézni a meccset, vagy ne olvasná a vlv-n a közvetítést. Ugyanez a Reccoval is. Hihetetlen, hogy pont erre a napra kellett tenni mind2t. Meg az osztálykirándulást is. Nem örülök neki. Bár anyuval már ledumáltam, hogy a Vasas-Eger döntő felveszem csak oda kell tennie. De honnan fogom megtudni, hogy nyert e a Recco? A Jug-gal játszanak. Aki ért a vízilabdával az tudja mit jelent... A Jug olyan szintű csapat, mint a Recco. Általában egy gól különbség van köztük. És nincs visszavágó... Én Debrecenben fogok meghalni. Viszont rájöttem, hogy ha a debreceni plázában esetleg van internetkávézó, ahol van gép meg minden, akkor megtudnám legalább az eredményt. Még ha vesztett is bármelyik csapat jobb, mint ha nem tudnék semmit... Nem?
Láttátok, hogy megjelent a New Moon poszter. Awwwww. *-* Szerintem nagyon jó. Annyira várom már a filmet. Meg úgy az egészet. Azt, hogy hogyan oldják meg a különböző részeket, miken változtatnak. Nagyon akarom már novembert. Meg visszakaptam Zsutól a Twilight DVDmet. Pénteken kaptam vissza. Láttam a filmet pénteken, szombaton, vasárnap és tegnap. Annyira jó. És az extrái. Imádva van. Mellesleg nekem nem tetszik a szinkron. Még nem láttam végig szinkronosan. Csak az elejét meg néha átraktam. A Bellájé sztem förtelmes, főleg mert Bells-nek amúgy is mély hangja lenne. Meg én nagyon érzem, hogy csak fölé van mondva a szöveg, mintha nem élné át. De Edward-é egész normális. De a többi Cullen szerintem durva. Max. Esme. Ő elmegy. De hát evvan. Maradok angolul. Legalább tanulom az angolt. =) Majd jelentkezem.
Heydy

Költözés

Elköltöztem a gépéről. Nem gondoltam még rá igazából, úgy néhány napja fogalmazódott meg bennem, hogy nem kell nekem a gépé. És ezért lett blogspot. Először gondolkoztam, hogy blog.hu lesz, de végül is nem, mert a blogspot.com az már nem annyira magyar. A címről: mint látjátok, waterpolo-girl a név, mivel a moonlights foglalt volt. És ez is eléggé illik rám. Szóval most itt vagyunk. Van cset, lehet dumálni. Véleményeket, hogy mien itt az oldal szintén kérek. ;P Mindjárt írok egy rendes bejegyzést, mert most van miről írnom.
Heydy

Tesztféleség

Van ez a tesztféleség és megkért a Bell, hogy töltsem ki. Tessék itt van lehet ámulni-bámulni. Mivel nem találtam 6 olyan embert akinek lenne meg a teszt ezért én csak 4 embernek ajánlom.

xChoose a singer/band/group that you like
x Answer using ONLY titles of songs by that singer/band/group
x Tag 6 more people (and let them know they’ve been tagged)
Jonas Brothers (mert jó a zenéjük és szeretem.)

1. Are you male or female?
video Girl.
2. Describe yourself.

Lovebug.
3. What do people feel when they’re around you?
S.O.S.
4. How would you describe your previous relationship.
Games.
5. Describe your current relationship.
Burnin' Up.
6. Where would you want to be now?
Australia.
7. How do you feel about love?
Inseparable.
8. What’s your life like?
That's just the way we roll.
9. What would you ask for if you had only one wish?
Just friends.
10. Say something wise.
When you look me in the eyes.

Akkor a jelöltek (dobpergéssss.): Rikku, Sarumi a blogjával, Brendi és Gin.