Egen. Győzött a Vasas szerdán otthon a Komiban, tegnap pedig Egerben. Ezzel sorozatban harmadszorra magyar bajnok. Mostmár Kicsi, Márk és V. Viktor is megkapta a bajnoki aranyat. Nagyon örülök neki. Ezért nem írtam, csak most. Szerdán meccs, tegnap meccs, csütörtökön meg nem volt kedvem.
Szerdán megírtuk a kompetencia mérést, úgy volt, hogy B csoportos leszek, tehát magyarral kezdek, de az idióta osztályfőnökünk elrontotta a sorrendet és As lettem, el kellett ülnöm Kristóf mellé. Hurrááá.... -.-" De azért megírtam Talán jobb is volt matekkal kezdeni. Nem volt olyan hú de nagyon nehéz, de éppen könnyű sem volt. Főleg a matek. A magyar meg egész jó lett. Remélem legalábbis. Csütörtökön levizsgáztam töriből, 5ösre. Mindkét - magyar, egyetemes - részből. Akkora, de akkora szerencsém volt. NEKEM. Hihetetlen, hogy ilyen történhetett. Én mindig rosszat húzok, de most nem. A Római Birodalom, meg a Honfoglalás. Két olyan amit talán a legjobban tudok. Mellesleg azért RÓMÁról beszélünk. Nekem Róma a heaven. Még szép, hogy tudom. Szóval jól sikerült. Az angol írásbeli meg nagyon könnyű volt. Nekem legalábbis. Aztán lehet, hogy pofáraesés lesz belőle és nem lesz ötös. De reménykedjünk. *-* Ezzel vége a vizsgáknak. Már tanulni se kell. Be se fogok pakolni. Minek? Úgy se csinálunk semmit.
Más téma. Annyira szükségem van vmire. Csak egy egyszerű dolog. Tényleg. Nagyon egyszerű. Már álmodni is ezzel álmodok. Akarok vkit, akit átölel. De nagyon szorosan, úgy hogy érezzem, elfogad úgy ahogy vagyok. Rondán, kövéren, önbizalommentesen. Már álmomban is ez jelent meg. Kicsit más körülmények között ugyan, de ez. És lehetőleg férfi legyen az illető. De az se baj, ha nem. Csak öleljen meg, és fogadjon el. Erre van most a legnagyobb szükségem. Álmomban tudjátok, hogy ki ölelt át? Persze, hogy nem tudjátok. Majd most tudjátok meg: Will. Az Elfújta a szélből. Nem láttam őt, csak tudtam, hogy Ő az. Ez nagyon érdekes... Én nem szoktam csak úgy ilyeneket álmodni... Most már elhiszitek, hogy muszáj kapnom egy ölelést vagy elpusztulok? Nem, mi? Tudom én...
Megint más. A töri vizsga végén kikaptuk a töri házidolgozatot (továbbiakban, később is: hd). Én kettő is beadtam. Az egyik az úttörő mozgalomról szólt, a másik meg a négy olimpiáról, amin részt vettünk. Mindegyikhez írt megjegyzést. Az olimpiáshoz mit írt?: Ennyire érdekel a sport? Nekem ez annyira rosszul esett. Mintha egy tizennégy éves, lány nem szerethetné a sportot. Vagy nem érdekelhetné. Ez nekem nagyon fájt. Mi köze van hozzá, hogy mit szeretek? Őszintén: semmi. És ez még most sok is. Nagyon fájt ez a mondat. Lehet, hogy nem jelent semmit, de nekem ott van mögötte a kimondatlan, leiratlan folytatás: Pedig egy lányt nem szokott érdekelni.... Tudjátok mit. Ez mind igaz. De miért baj, ha engem érdekel? Miért baj, ha én a takaró szélét rágva izgulom végig a bajnoki döntőt? Vagy ha fejből tudom a Vasas/olimpiai bajnok csapat névsorát? Egy kicsit olyan mint az Elfújta a szélben: egy nő ne legyen okos, mert az nem való. Akkor most senki se szeretheti a sportot a nők közül, mert az nem női dolog? Kérlek, szóljatok, hogyha ez így van. Mert akkor elnyomom ezt a hajlamomat és inkább csak magamban gondolok vízilabdára. Meg esetleg más rajongókkal. Ja és persze itt. =)
Heydy
p.s.: A Hosnyánszky Norbert és a Dammak Jázmin TÉNYLEG együtt vannak. A döntő végén ott smaciztak a parton.

2 komment:
Ez mekkora butaság, milyen tanár ez? Rengeteg a jó magyar sportolónő, ez is motiválhat egy lányt, plusz az vízilabda az ország büszkesége.. na és hát a válogatottat öröm nézni minden értelemben. Ilyenekkel ne foglalkozz, légy büszke magadra, meg arra, amit tudsz.:)
Vizsgákhoz gratulálok.
Köszönöm Salkaláb. Az osztályfőnököm a nagyokos. -.-" Törit meg angolt tanít. De mindenki utálja. Kész szerencse, hogy jövőre már nem Ő lesz az ofő...
Megjegyzés küldése