kedd, június 30

megyek nyaralni Tunéziába. nem hiszem, hogy jutok géphez, ha igen akkor valószínűleg írok majd twitterre.
Heydy

csütörtök, június 25

kicsit most elbizonytalanodtam, hogy az előbbi bejegyzésem nem egészen jött át mindenkinek. igazából nem tudom, hogy mennyire volt érthető, de az ott leírtak miatt (is) érdekel a pszichológia. és főleg a sportpszichológia. és ezen rendkívül sokat tudok agyalni. mi járhatott a sportoló fejében, mikor ezt, azt vagy épp amazt csinálta? nem hiszem, hogy meg fogom valaha is tudni. de rohadtul érdekel. kicsit talán hasonlít a verselemzéshez, legalább is szerintem. a verselemzésnél szerintem csak bebeszéljük magunknak a költő érzéseit. persze valamilyen szinten teljesen normális ez, csak maradjunk a földön. mert sok versbe olyan dolgokat beszélnek bele, aminek nem sok értelme van. és szerintem ez van a sportban is. nem hiszem el, hogy egy meccsen mikor arra figyel valaki, hogy hol jön a labda, tud olyan szinten gondolkozni, előre megtervezni a következő ütését, hogy az teljesen tudatok legyen. azt elhiszem, hogy jön egy megérzés, egy gondolot, egy bevillanás. de hogy az ember olyan helyzetben amikor kevés ideje van, nem ronthat akkor tudatosan meg tervezzen vmit szerintem lehetetlen. sőt egészen biztos vagyok benne, hogy nem csak szerintem lehetetlen. ezek csak úgy maguktól jönnek. akik ilyen helyeken játszanak mint Wimbledon, Peking etc. azoknak van akkor tudásuk, gyakorlatuk, hogy ne kelljen gondolkodniuk. és valószínűleg nem is teszik. az olimpián, a mostanin a Madaras Norbi nyilatkozta, hogy a Montenegró elleni elődöntőben ugye 3 gólos hátrányból jöttünk fel. és a Norbi 7-7nél megfordította a meccset és 8-7 lett. a vlv-n olvastam annó egy nyilatkozatot, amit most ki is kerestem nektek. íme:
- Hogy merted elvállalni akcióban, 7:7-nél azt a távoli lövést?
- Valaki kiabált, hogy lőjek, én meg lőttem, nem volt már más lehetőség.
ez nem tudatos volt. csak volt vkinek egy megérzése Ő meg lőtt. és azért ment be, mert ilyen profi szinten amilyen szinten Ők játszanak gondolatok nélkül is tud úgy lőni, hogy igenis bemenjen. most egy kérdés: mennyire untat titeket, hogy ilyeneket írok? remélem nem nagyon. ez foglalkoztat és igenis erről fogok írni. de ha nagyon untat titeket, akkor ezeket a részeket megpróbálhatom rövidebbre fogni.
Heydy

szerda, június 24

mint láthatjátok kicsit megváltozott az oldal kinézete, a mai napon már másodszorra, mivel dél előtt kicseréltem a sablont egy szürkéses-rózsaszínesre, de annyira nem én voltam, hogy gyorsan kapott egy ilyen bőrt. szerintem szép lett, bár egyáltalán nem az én érdemem, hisz választható sablon, ugyebár. de tetszik. olyan én. azért választottam az első (a szürke-rózsaszínt), mert azt hittem, hogy kicsit nyáriasabb lesz a hangulat tőle. tévedtem. inkább a hányinger kerülgetett tőle. ez viszont olyan letisztult. olyan mint most nálunk az ég. délután már sütött a napocska is. mostmeg ilyen világos, de nem napos, mégse esős. szal értitek. am a napokban készítettem magamnak twitter-t, ami tök jó mulatság szerintem. :D itt megnézhetitek. valamint regisztráltam a flickr.com-n, ahová már fel is töltöttem néhány képemet és ha lesz hozzá kedvem, akkor még ma is töltök föl. ott megtalálod, az éppen aktuális fényképeimet. ezt pedig itt találod. illetve készül itt blogspot-on egy ilyen portfólió dolog, de még nem írom ki, mert semmi sincs rajta. ezek linkje majd kint lesznek bal oldalon is. :D amiről pedig ma szeretettem volna igazából írni, az kicsit összetett és sokat gondolkoztam rajta. remélem sikerül értelmesen leírnom és lehet majd követni. írjatok ha nem, mert szivesen leírom újra. :D
ma láttam életem második tenisz meccsét természetesen a TVben. az első az idei ausztrál open férfi döntője volt, ahol Nadal-Federer összecsapás volt. csak azért néztük, mert kint voltunk nagynénikéméknél és az Ő férje - Feri - szereti a teniszt, meg éppen nézte is. akkor elmagyarázta a szabályokat meg minden. kicsit meg is kavart, mert egy részét a döntőnek úgy néztem végig, hogy azt hittem Federer Nadal, Nadal pedig Federer. aztán a végére rendeződött ez a tudatlanságom. de nem is erről akartam írni. ma Wimbledon grandnemtudom mi van. meg még az lesz két hétig asszem. női tenisz volt, mégpedig Maria Sharapova és Gisela Dulko meccs. érdekes és izgalmas volt. az elején végig Dulko ezetett meg is nyerte az első játszmát, majd a másodikat Sharapova nyerte úgy, hogy egymás után (!) 7 gamet nyert meg. a Dulko teljesen összeomlott lelkileg. a harmadik játszmában 2-2nél azt mondta a riporter, hogyha Ő most fogadna Sharapovára tenne. én is rá tettem volna. szerintem a legtöbben egyetértettek volna velem és a riporterrel. Dulko teljesen leengedett. passzív volt, rosszul adogatott stb. elárulom, hogy miért érdekes ez: a harmadik játszmát Dulko nyerte meg. egy-két jól sikerült ütéssel olyan önbizalomra tett szert, mint az elején volt neki és meg is nyerte a mérkőzést. ez csak a bevezető rész volt. ez az amiből következik amit írni akarok. mégpedig a lélekjelenlétről.
én azért szeretek sport közvetítéseket nézni, legyen az vízilabda, tenisz, Forma1, MotoGP, mert a sportolókban annyi önbizalom, de ez talán nem is önbizalom, hanem inkább a lélekjelenlét. mikor a másik vezet... de nem is így írom le. konkrét példát mondok. ki látta az Athéni vízilabda döntőt? remélem sokan, mert ez lesz a példa. mikor a meccs vége előtt a magyarok UTOLSÓ támadásánál a Kiss Gergő a négy negyedben először megszerezte a vezetést és az eredmény 8-7 lett és utána még a szerbek uccsó támadásánál a Szécsi védett. mi játszódhatott le Szécsi Zoltán fejében? ha bemegy hosszabítás, ha nem győzelem. és... és kivédte. nem arról célzok, hogy nem kellett volna kivédeni, arra célzok, hogy egyszerűen kivédte. tudom milyen hülyén hangzik ez így, de ha kevésbé koncentrál, akkor lehet, hogy hosszabítás és nem tudunk duplázni. és a teniszt is azért írtam le, mert a Dulko ha nem koncentrál eléggé, ha nincs ott annyira lélekjelenlétben akkor Maria nyert volna. de ott volt. és miután egymás után 7 játékban megverték Őt, oda tudott állni és volt benne annyi önbizalom, de nem ez a megfelelő szó, inkább öntudat, hogy igenis, megcsinálom. és felállt, nem hagyta nagyon meglépjen Sharapova. de ugyan ez van Sharapova-val is. az elején nagyon rosszul játszott. aztán felállt és megcsinálta. ez az ami sok emberből hiányzik. az, hogy mikor még nem vesztettél teljesen még felállj a földről és probálkozz. nem mondom, hogy mindig győzni fogsz. de legalább megpróbáltad.
Heydy

hétfő, június 22

.ezt ma már egyszer begépeltem. körülbelül egy órával ezelőtt. aztán jött Gigi a fiával és Dárió online játékokat mutatott nekem és a végén kilépett és minden elveszett. hurrá. -.- nagyon örülve van neki. úgyhogy most rövidebben. a múlthéten azért nem jeleztem nektek, mert mindennap programom volt. próbáltunk a bankettre, próbáltunk a ballagásra. mára már ezeken is túl vagyok.
csütörtökön volt a bankett. nagyon jó volt. az elején volt a műsorunk amit - miután Zsu a második ember elkezdte - végig bömböltünk. de azért jó volt. én spec. nem is az osztályom miatt sírtam, hanem a tanárokon. látod azt a majd 30 főt akit nap mint nap láttál, beszéltél velük és tudod, hogy ilyen formában már sose látod őket. és ez elszomorító. a szövegemet is csak szipogva mondtam el, közben Rá is gondoltam, hogy milyen jó lett volna ha látott volna akko. hiányzik. a műsor után volt a kaja amit egész türhető volt. utána elszállingóztak a tanárok és maradtunk mi. átöltöztünk az ünneplőnkből és a húdemenőőő csapat bent discozott. értsd: a padon táncoltak és kint az udvaron hangos volt a zene. zártajtókon keresztül. mi pedig kb. 10en kint voltunk a kisudvaron a fák alatt a padoknál. az ofő is néha ott volt. beszélgettünk. és nagyon jól éreztem magam. velük. Bálintok, Milán, Géza, Ádám, Klaudi, Szilvi, Beby, Cseni és Én. jó volt, mert nevettünk, mert egyszerűen csak MI voltunk. hiányozni fognak. 10ig voltunk kint. 10en 10ig. örökre megmarad az a pár óra. biztos vagyok benne.
a ballagáson meg nem bőgtünk. senkise. ott már nem voltak ott a tanáraink akiket imádunk. csak az igazgatónő és rengeteg ember. de senki sem sírt. we are the champions. :DD utána meg volt a kertipartim. nem sütött ugyan a nap, de az eső sem esett. mondjuk 4 órakkor már mindenki elment. anyutól kaptam egy ezüst karkötöt ami nagyon szép és egy fényképezőgépet, ami álmaim netovábbja. Fujifilm s5800. fekete és ilyen nagy szeme van. tudjátok. itt kép. Captain Butlernek hívják az Elfújta a szélből Butler kapitány, de úgy imádom mikor a filmben angolul mondják, hogy ezért angol neve lett. :D nagyon szeretem. függőséget okoz. Pityu bácsitól kaptam egy nyakláncot és egy fülbevalót hozzá swarowski kristályosat. Mariéktól egy nyakláncot amolyan mindennaplehethasználni fílinggel. a testvérektől pedig szintén egy swarowski kristályos nyakláncot. olyan van Alinának is, meg Anitának is [Petya élettársa, csak mert nincsennek összeházasodva]. anya is venni akar. és ha neki is lesz, akkor Judith is rá lesz beszélve hogy vegyen. eggyen nyaklánc. :D LOL.
ma voltunk beiratkozni. Szilviéket is vittük, Ő is ugye oda jár ahova én, csak ő másik osztályba. 9/f-es leszek. osztályfönököm Darász B. akit anyum találóan: ázott csirkének titulált. az szép. felsőben fázós veréb/csuri, gimiben meg ázott csirke. mi lesz ezekután ha felsőoktatásba kerülök? o.O egyébként 39en leszünk, ami jó sok és néhány osztálytársam járt velünk felkészítőre. a Bence, az Anilla, a Rebeka, meg még egy csaj akinek nem tudom a nevét. mondjuk nem dumáltunk, de legalább látásból ismerek valakiket. ésésés nem vagyok utólsó a névsorban. :D öten is vagyunk Tóth-ok. :) és most kapaszkodjatok meg. ki lesz még a Heydy osztálytársa? na ki? a Gáspár Evelin. o.O egenbezony. Győzike lánya. én tudtam, hogy ide jelentkezett, de hogy felvették azt nem. reméljük nem fognak nálunk forgatni. xDD reméljük.
Heydy

vasárnap, június 14

Oh my God. Most ennyit tudok nektek mondani. Hát egen. Elég régen írtam nektek. Foghatom sok mindenre, de kedvem se volt igazából. Egy rövid áttekintést az írok néktek. ;P Szóval ugye pénteken nem volt film vágás, de hétfőn csodával határos módon eljött Kitti és elkezdtük a dolgot. Mire a kb. ötödik letöltött program jónak bizonyult és rájöttünk, hogy működik, akkor természetesen lefagyott a gép és elveszett minden addigi munkánk. Sík idegek voltunk mind az öten. [Cinti nem jött el...] Végül nekik menniük kellett és semmi nem volt kész. Na ekkor döntöttünk úgy, hogy én megcsinálom újra, meg Beby is megpróbál alkotni vmit. Végülis sikerült összedobnom, egész jó lett. 5öst kaptunk természetesen.
Döntöttem: megyek Lengyelországba. Úgy néz ki, hogy csak egy meccsről maradok le a vébén [pont a döntő xD], de anyum azt majd föl veszi. Bízom benne. Azért döntöttem így, mert nagyon szeretem a barátnőimet és közülök kettő jön... [Beby, Szilvi] Ők ketten meg Cseni akikkel igazán jól érzem magam. És jövőre nem leszünk nap mint nap együtt, tehát kihasználom az időt, hogy velük legyek. Aztán ott van Bogács, ahova jön Szilvi is. <3 [Meg Dalmííí és Fannycaaah is. *hányinger. tálatkérek.*] De egy jó nyarat akarok. Olyat mint amilyen tavaly is volt. Ahogy így tegnap számolgattam körülbelül 3 hetem lesz amikor nincs semmi program. Több, mint valószínű, hogy megyek nyelvvizsgázni. Pont akkor, amikor hazajövök lengyelből augusztus 5-én [ha jól emlékszem] 8-án írásbeli, 10 vagy 11 szóbeli, 12-én meg megyek Bogácsra. Szép lesz. ^^ Ha tényleg megpróbálom... Bár sokat sztem nem veszthetek vele. Próba, cseresznye.
Pénteken volt a vidámballagás. Tök jó volt. :) Myvipen van képek, ide most nem töltöm föl. [Aki nem ismerős: beírod keresőbe, hogy Heydy, találatok között a Dorina az én vagyok.] Tök jó volt. Én voltam a halott-tehenész-VASAS-rajongó-lány. :DD Olyan jó volt. Végig énekeltük a városon a Hegyek között, völgyek között-et és a Megy a gőzös-t. És minden idióta kocsisnak integettünk meg kiabáltunk, hogy dudáljanak. Nagyon vicces volt. Azért hiányozni fognak ezek az együtt töltök évek. A társaság kisebb részével röpke nyolc évet voltam együtt, a többiekkel pedig 12 évet. Furi lesz jövőre, hogy nem 6:52-kor indulok, meghogy mikor beérek akkor nem kell szemetforgatnom Inna-Hot c. számára. *tálat* Bár lehet, hogy Pásztón is lesz Inna-Hot... Kitudja. Félek azért a jövőtől. Most spec. a bankett-ballagás párostól. Csütörtökön bankett, szombaton ballagás. Mindkettőn van szövegem, sőt a banketten még zongorázok is [szintetizátoron x'DD]. IdiótaCinti meg már azt tervezi, mikor fog sírni. Ilyet, hogy lehet tervezni? Sehogy sztem. Vagy jön magától vagy nem...
Heydy

péntek, június 5

Úgy volt mára, hogy jön Csenu, Beby, Kitti, Szilvi és Cinti és vágjuk a videóklippet. Hát nem vágtunk. Mert Kitti természetesen nem jött. Kitti sose megy el másikhoz, ha az kivételesen nem Cinti. Hozzá elmegy, hozzánk nem. Elégééé... fura. Dehát ez van. A film fel van véve, ott van Kitti kameráján és keddre kéne. Érdekes lesz. Hétfőn természetesen próba a bankettre 5-től, előtte nekünk meg Anyával menni kell az önkormányzathoz, a gyámügyre. Kiváncsi leszek, hogy akkor el jön-e Kitti. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy nem. Tuti, hogy mennek valahová. Vásárolni, telefont venni etc. Így jártunk. Úgyis megkapjuk az ötöst. Meg szerintem a többi csapat nem is forgatott filmet. Legalábbis úgy gondolom. Max. még Bálinték Dezső bá' címmel. [Dezső bá' am. Ibike férje, meg a suli ilyen ezermestere vagy nem toom milye.] Arra azért kíváncsi leszek. Majd megkérdezem tőlük. Egyébként sztem tök jól fog kinézni maga a klipp. Már ha egyszer készen lesz.
Lehet egy kérdésem? Oké, hülyekérdés. Szóval... Iagzából az érdekelne, hogy miértelme van az olyan neveknek, mint Fannycaaaaah, meg Cintyceeeh, meg Milusssh? Minek oda az eeee, meg a h. Nem mondod... Vagy ha igen, akkor az elég érdekes. Ezektől a nevektőől tudok a falra mászni. Kifelejtettem: Dávidkaaaa, Dalmíííí meg Klaudicaaah. Hogy csak az emesen partenereim és osztálytársaim nevéből idézzek. Egyszerűen irritál. Meg az, hogy mindenkinek kiírva: Edward (L) így szeretlek, úgy szeretlek. Már bocs, de mi a f.sznak kell mindenkinek utánozni a másikat. Mert addig oké, hogy Edward love, amíg olvastad [legalább] az első [két] könyvet és nem csak a filmből szereted. De amikor már hozzá kivan írva, hogy Twilight 3×, akkor már tényleg kész. Úgy őszintén, te most mit is szeretsz? [Persze, gondolom nem PONT te...] Azt szereted, hogy te is beállhatsz a tömegbe: Team Edward. Hagyjatok már békén ezzel. Mármint már az MSNen is irritál. Mert oké, hogy Edward így, meg Edward úgy. De tartsd meg magadnak, meg a barátnőidnek... Köszi. [Jelzem, azoknak szól, akik csak pózerségből edvárdoznak... lásd: Dalmíííí. Sztem azt se tudja, hogy a Twilight eredetileg egy négy [és fél] részes könyvsorozat...]
Heydy

szerda, június 3

Lehet, hogy alapfokúzok a nyáron. Angolból. Bogi néni szerint mindent megértek, inkább az lehet a bökkenő, hogy nem szeretek beszélni. Dehát így jártam. Szóval valószínűleg megpróbálom. Veszteni valóm nincs túl sok. Egyszerűen szeretem az angol nyelvet és jó hallgatni, meg csak úgy angolul gondolkozni. Persze az igeidőket nem használom vmi húde tudatosan, de most mit tegyek? Szóval nyáron az is lesz. Meeeeg megyünk nyaralni. Tunéziába. 6an + Ádám [aki 3 éves asszem]. Én + Anya; Éva néni + Gyula bácsi, Évike + Nóri meg Ádám. Monastirba megyünk azt hiszem, mégpedig június 30-tól július 7 vagy 8. Nem tudom pontosan. De remélem jó lesz. Szeretek nyaralni. Mikor beülsz az árnyékba és olvasol, miközben mindenki harsogja, hogy legalább a lábadat tedd ki a napra, annál kevés jobb van. Ott a tenger, a tengerpart. Mondjuk túl nagy meglepetés nem érhet. Ez lesz a 3. alkalom, hogy megyek Tunéziába. Dejó lesz. ^^
Ma filmet forgattunk médiára. Rövidfilm, nálunk klipp. A Muse-Supermassive Black Hole számára és plakátot is kellett csinizni, és a banda aki előadja az a Mouse; ahol előadja: Lőrinci Sportaréna. Olyan vicces. xDDDD Támogató: Selypi Est; fodrász Hajas Boldizsár; stylist Herceg Caspian [Herceg Zoliból kiindulva]. Olyanokat röhögtünk közben. Pénteken vágjuk valószínűleg nálunk. De szupi lesz. Várom. De az a mai nap is jó volt.
Kikaptuk a vizsgákat. Mindenem ötös lett, pedig szinte semmit nem tanultam [az írásbeli részére]. Matek 92%-os lett és 80%-tól mostmár megkaptuk az ötöst. Talán az enyém lett az egyik legjobb. Angolból a 64 pontos tesztből egy pontot vesztettem [a gyümölcsléhez csak annyit írtam, hogy juice, nem pedig, hogy fruit juice -.-"]; az önéletrajzi levél pedig hibátlan lett. A szóbelik is ötösök, de ezt már leírtam. Éééés megkaptam a Hunyadi-díjjat. Ezt olyan tanulók kapják meg akik egész általánosban kevés négyesük volt évvégén [nekem egy se volt], meg versenyek meg ilyenek. Versenyeken én spec nem voltam, de attól még megkaptam. Ez egy medál, oklevél és takarék-betét. Az osztályból 8an kaptuk meg, 4 lány, 4 fiú. Sztem rekordot döntöttünk, mert tavaly például csak egy ember kapott. xDDDD Szilvi, meg Beby is kapott.
Most kicsit úgy érzem, mintha olyan lenne a bejegyzésem, hogy csak az érdemeirőől beszélek, meg hogy így ötös, úgy ötös. Nem akarom, hogy ezt gondoljátok. Remélem nem is gondoljátok. :S
Heydy

hétfő, június 1

És akkor...

...beköszöntött a nyár. Háháááá. Itt van a nagyon várt JÚNIUS. Nyár van emberek. Nem látszik, mi? Persze, hogy nem látszik, egy csodálatosan óriási felhőréteg takarja el a napocskát, hogy az emberek csak a naptárból vegyék észre, nyár van. Nadehát, van mit tenni? NINCS. Ülünk a gép előtt [te aki olvasod, és én aki írom - biztosan] halálra unjuk a fejünket. Esetleg bekapcsoljuk a tévét [amit én megtettem] és nézzük a Nemzeti Vágtát, amelynek a délutáni részében volt a nagy celeb-futam, meg a középdöntők. Talán már azt is tudod, hogy ki nyerte meg. Én tudom, de a nevét nem tudom, hogy írja. Így jártatok. Tőlem ezt se tudjátok meg. Tőlem nem sokat tudtok meg. Max. hogy mi van a vízilabdában. Hehe... Erről jut eszembe. Megyek meccsre július 15-én biztosan. De lehet, hogy előbb is. Attól függ el enged e anya... De 15-én a vb előtt Gyöngyösön [kb. 25km innen] játszanak az ausztrálokkal hivatalos barátságos meccset. És én ott leszek. (L) Életem egyik legjobb napja lesz. Tudom. Érzem. A lengyel csereutazás úgy volt, hogy most lesz, de áttették július végére. Ha akkor lesz amikor a vízilabda vébé, akkor rám ne számítsanak. Márpedig a vébé július 19-én kezdődik és augusztus 2-ig tart, ha jól emlékszem. Anyumnak is megmondtam, és tudomásul vette. Minden iskolai programot akkorra kell tenni, amikor vízilabda van a tévében? Osztálykirándulás. Mikor? akkor amikor 3 vízilabda meccs van egy napon. Máskor jó ha két hétben egyszer látok pólót... Szóval akkor lemondok Lengyelországról. Majd megy más helyettem. Így jártak. Nem érdekel. Már amúgy is voltam lengyelbe. Nem fog hiányozni.
Más: anya [ismételten] kimelírozta a hajamat. Alapból szőke hajam van, de télen kicsit bebarnul, meg lenőtt. Egész jó lett. Nem lettem platina szőke cicababa. Az én sose leszek. De legalább egy-két árnyalatot világosodott a hajam. Sztem szép. És most már az se látszik, hogy meg volt tépve. Növesztem. Hosszúra, mert most az tetszik. Visszatérve. Plázacica amúgy se lehetnék, akármilyen szőke melírozott a fejem. ;P Göndör/hullámos hajam van és nem vasalom csak azért, hogy olyan legyek mint mindenki más hülye ....fej. [Nem azokra célzok akik azért vasalják a hajukat, mert úgy tetszik nekik, vagy úgy áll nekik jól. Azokra célzok akik azért vasalják, mert az húde édibédi, meg menő, meg szercsi. *hányinger*] Hajvasalásról meg: nekem is van hajvasalóm és szoktam használni, mikor olyan hangulatom van. De elegem van Zs, meg N szercsi nyílegyenes hajából, aminek olyan töredezett a vége, mint aaaa nemtomminek. Vagy Knak akinek barna haja van, benne vastag szőke melírcsíkok és kivasalja. A haja olyan száraz, mint a széna/szalma. Ahová lovagolni járunk a lovak ott is jobb minőségű kaját kapnak, mint az Ő haja. *brrrrrr* Szóval ha akarod vasaljad, de ne azért mert az de lávcsi és társai. Köszönöm.
Meséltem, hogy vettem magamnak türkizkék körömlakkot? Asszem nem. Annyira jó. Hihetetlen. Imádom a körömlakkokat. Sztem tök jó kifejezési módszer. Ilyentéren meghökkentő vagyok, azt hiszem. Az első ilyen nagyon színes körömlakkom zöld volt. ILYEN. Imádom. o.o Még mindig megvan. A második lila volt. Sima sötétlila csillogással. ILYEN -csak kicsit sötétebb. Most pedig ILYEN körülbelül. És ez a favorit. De tényleg. Annyira más. Más, mint én. Nem fekete vagy pinkecske, mint az átlagnak. Meghökkentő. Szeretem. <3 És a kékre a bal kezemen minden körmöm egy-egy betű. A végén ez jön ki belőle: VASAS. Jó, mi? xD Pont öt betű. Csodás. Remélem azért körömlakklemosóval lejön. I hope.
Heydy