mint láthatjátok kicsit megváltozott az oldal kinézete, a mai napon már másodszorra, mivel dél előtt kicseréltem a sablont egy szürkéses-rózsaszínesre, de annyira nem én voltam, hogy gyorsan kapott egy ilyen bőrt. szerintem szép lett, bár egyáltalán nem az én érdemem, hisz választható sablon, ugyebár. de tetszik. olyan én. azért választottam az első (a szürke-rózsaszínt), mert azt hittem, hogy kicsit nyáriasabb lesz a hangulat tőle. tévedtem. inkább a hányinger kerülgetett tőle. ez viszont olyan letisztult. olyan mint most nálunk az ég. délután már sütött a napocska is. mostmeg ilyen világos, de nem napos, mégse esős. szal értitek. am a napokban készítettem magamnak twitter-t, ami tök jó mulatság szerintem. :D itt megnézhetitek. valamint regisztráltam a flickr.com-n, ahová már fel is töltöttem néhány képemet és ha lesz hozzá kedvem, akkor még ma is töltök föl. ott megtalálod, az éppen aktuális fényképeimet. ezt pedig itt találod. illetve készül itt blogspot-on egy ilyen portfólió dolog, de még nem írom ki, mert semmi sincs rajta. ezek linkje majd kint lesznek bal oldalon is. :D amiről pedig ma szeretettem volna igazából írni, az kicsit összetett és sokat gondolkoztam rajta. remélem sikerül értelmesen leírnom és lehet majd követni. írjatok ha nem, mert szivesen leírom újra. :D
ma láttam életem második tenisz meccsét természetesen a TVben. az első az idei ausztrál open férfi döntője volt, ahol Nadal-Federer összecsapás volt. csak azért néztük, mert kint voltunk nagynénikéméknél és az Ő férje - Feri - szereti a teniszt, meg éppen nézte is. akkor elmagyarázta a szabályokat meg minden. kicsit meg is kavart, mert egy részét a döntőnek úgy néztem végig, hogy azt hittem Federer Nadal, Nadal pedig Federer. aztán a végére rendeződött ez a tudatlanságom. de nem is erről akartam írni. ma Wimbledon grandnemtudom mi van. meg még az lesz két hétig asszem. női tenisz volt, mégpedig Maria Sharapova és Gisela Dulko meccs. érdekes és izgalmas volt. az elején végig Dulko ezetett meg is nyerte az első játszmát, majd a másodikat Sharapova nyerte úgy, hogy egymás után (!) 7 gamet nyert meg. a Dulko teljesen összeomlott lelkileg. a harmadik játszmában 2-2nél azt mondta a riporter, hogyha Ő most fogadna Sharapovára tenne. én is rá tettem volna. szerintem a legtöbben egyetértettek volna velem és a riporterrel. Dulko teljesen leengedett. passzív volt, rosszul adogatott stb. elárulom, hogy miért érdekes ez: a harmadik játszmát Dulko nyerte meg. egy-két jól sikerült ütéssel olyan önbizalomra tett szert, mint az elején volt neki és meg is nyerte a mérkőzést. ez csak a bevezető rész volt. ez az amiből következik amit írni akarok. mégpedig a lélekjelenlétről.
én azért szeretek sport közvetítéseket nézni, legyen az vízilabda, tenisz, Forma1, MotoGP, mert a sportolókban annyi önbizalom, de ez talán nem is önbizalom, hanem inkább a lélekjelenlét. mikor a másik vezet... de nem is így írom le. konkrét példát mondok. ki látta az Athéni vízilabda döntőt? remélem sokan, mert ez lesz a példa. mikor a meccs vége előtt a magyarok UTOLSÓ támadásánál a Kiss Gergő a négy negyedben először megszerezte a vezetést és az eredmény 8-7 lett és utána még a szerbek uccsó támadásánál a Szécsi védett. mi játszódhatott le Szécsi Zoltán fejében? ha bemegy hosszabítás, ha nem győzelem. és... és kivédte. nem arról célzok, hogy nem kellett volna kivédeni, arra célzok, hogy egyszerűen kivédte. tudom milyen hülyén hangzik ez így, de ha kevésbé koncentrál, akkor lehet, hogy hosszabítás és nem tudunk duplázni. és a teniszt is azért írtam le, mert a Dulko ha nem koncentrál eléggé, ha nincs ott annyira lélekjelenlétben akkor Maria nyert volna. de ott volt. és miután egymás után 7 játékban megverték Őt, oda tudott állni és volt benne annyi önbizalom, de nem ez a megfelelő szó, inkább öntudat, hogy igenis, megcsinálom. és felállt, nem hagyta nagyon meglépjen Sharapova. de ugyan ez van Sharapova-val is. az elején nagyon rosszul játszott. aztán felállt és megcsinálta. ez az ami sok emberből hiányzik. az, hogy mikor még nem vesztettél teljesen még felállj a földről és probálkozz. nem mondom, hogy mindig győzni fogsz. de legalább megpróbáltad.
Heydy

0 komment:
Megjegyzés küldése