Oh my God. Most ennyit tudok nektek mondani. Hát egen. Elég régen írtam nektek. Foghatom sok mindenre, de kedvem se volt igazából. Egy rövid áttekintést az írok néktek. ;P Szóval ugye pénteken nem volt film vágás, de hétfőn csodával határos módon eljött Kitti és elkezdtük a dolgot. Mire a kb. ötödik letöltött program jónak bizonyult és rájöttünk, hogy működik, akkor természetesen lefagyott a gép és elveszett minden addigi munkánk. Sík idegek voltunk mind az öten. [Cinti nem jött el...] Végül nekik menniük kellett és semmi nem volt kész. Na ekkor döntöttünk úgy, hogy én megcsinálom újra, meg Beby is megpróbál alkotni vmit. Végülis sikerült összedobnom, egész jó lett. 5öst kaptunk természetesen.
Döntöttem: megyek Lengyelországba. Úgy néz ki, hogy csak egy meccsről maradok le a vébén [pont a döntő xD], de anyum azt majd föl veszi. Bízom benne. Azért döntöttem így, mert nagyon szeretem a barátnőimet és közülök kettő jön... [Beby, Szilvi] Ők ketten meg Cseni akikkel igazán jól érzem magam. És jövőre nem leszünk nap mint nap együtt, tehát kihasználom az időt, hogy velük legyek. Aztán ott van Bogács, ahova jön Szilvi is. <3 [Meg Dalmííí és Fannycaaah is. *hányinger. tálatkérek.*] De egy jó nyarat akarok. Olyat mint amilyen tavaly is volt. Ahogy így tegnap számolgattam körülbelül 3 hetem lesz amikor nincs semmi program. Több, mint valószínű, hogy megyek nyelvvizsgázni. Pont akkor, amikor hazajövök lengyelből augusztus 5-én [ha jól emlékszem] 8-án írásbeli, 10 vagy 11 szóbeli, 12-én meg megyek Bogácsra. Szép lesz. ^^ Ha tényleg megpróbálom... Bár sokat sztem nem veszthetek vele. Próba, cseresznye.
Pénteken volt a vidámballagás. Tök jó volt. :) Myvipen van képek, ide most nem töltöm föl. [Aki nem ismerős: beírod keresőbe, hogy Heydy, találatok között a Dorina az én vagyok.] Tök jó volt. Én voltam a halott-tehenész-VASAS-rajongó-lány. :DD Olyan jó volt. Végig énekeltük a városon a Hegyek között, völgyek között-et és a Megy a gőzös-t. És minden idióta kocsisnak integettünk meg kiabáltunk, hogy dudáljanak. Nagyon vicces volt. Azért hiányozni fognak ezek az együtt töltök évek. A társaság kisebb részével röpke nyolc évet voltam együtt, a többiekkel pedig 12 évet. Furi lesz jövőre, hogy nem 6:52-kor indulok, meghogy mikor beérek akkor nem kell szemetforgatnom Inna-Hot c. számára. *tálat* Bár lehet, hogy Pásztón is lesz Inna-Hot... Kitudja. Félek azért a jövőtől. Most spec. a bankett-ballagás párostól. Csütörtökön bankett, szombaton ballagás. Mindkettőn van szövegem, sőt a banketten még zongorázok is [szintetizátoron x'DD]. IdiótaCinti meg már azt tervezi, mikor fog sírni. Ilyet, hogy lehet tervezni? Sehogy sztem. Vagy jön magától vagy nem...
Heydy

0 komment:
Megjegyzés küldése