csütörtök, augusztus 27

sziasztok. na szóval az van, hogy mostanság nem igazán írtam nektek. és ha írtam is, akkor is csak olyan dolgokról amik nem hiszem, hogy sokatokat érdekelnének. napjaim többnyire unalmasan telnek, hiszen mit tud csinálni egy 14 éves lány itthon tök egyedül, úgy, hogy a legközelebbi bnője 2 km lakik? hát őszintén? nem sokat. persze, azért minden nap játszok Bizsuval/Lizával, minden nap csinálok valami hasznosat is, de ezen felül.... többnyire a gép előtt ülök. de az is rém unalmas. MSNen egy-két ember lézeng, de szinte mind elfoglalt. vagyis unalom... egy-két nap után azért tényleg minden megszokottá válik.

mostmár hiányzik az iskola. vagyis inkább egy rendszer, amihez hozzá tudok igazodni és leköt. egy magyar 14 évesnek ez általában iskola. szóval várom. igen. azt hiszem kijelenthetem. igaz, hogy egy új osztály lesz. és nem tudom ott én ki leszek. tényleg nem tudom. jó lenne nem tök egyedül tölteni az elkövetkező 5 évet. és nem feltétlen fiúra gondolok. hanem barátokra. tulajdonképpen velem van baj, nem merek ismerkedni. sajnálom, de nekem gátlásaim vannak. nagyjából tudom mit gondolnak rólam az emberek amikor meglátnak. és az nem pozitív dolog, hidd el. pedig am. bárkivel el tudok lenni. [jó, leszámítva a p....i....c....s....á....k....a....t....] és tényleg bárkivel. legyen az fiú vagy lány.

mindenesetre az tudom, hogy tanulni fogok. mert eddig nem sokat tanultam. jó, tudom. kicsit hihetelen, hogy ezt mondom mikor egész általánosban csak 4-esem és 5-ösöm volt. meg két hármas matekból. [egyik másodikban, másik nyolcadikban] de én tényleg nagyon ritkán tanultam csak. én figyeltem órán és rámragadtak dolgok. remélem azért a rámragadós dolog megmarad, de tényleg akarok tanulni is hozzá. hogy ne rontsam el az évvégi szintfelmérő-franciavizsgát. ez fontos....

tegnap megkaptuk a könyveinket. én olyan jó szórakoztam. xDDD de most tényleg. x') ugye francia tagozatos leszek. vagyis 0.ban csak franciát, és készség tárgyakat fogunk tanulni. [legalábbis ezt mondták] tehát lesz franciánk, tesink, rajzunk és énekünk. namármost, mi kaptunk tíz könyvet. kaptunk egy tanulás-fejlesztő könyvet, egy rajz könyvet, egy ének könyvet, egy magyar nyelvtan könyvet, egy töri atlaszt, egy föci atlaszt, egy töri könyvet, egy matek könyvet, egy matek-, fizika- és kémia-függvénytáblázatos könyvet és egy matek gyakorlót. ennyi. semmi francia. semmi nyelvkönyv. érdekes. majd meglátjuk mi lesz. kiváncsi vagyok. :P

szeptember elsején meg majd remélem közlik velünk milyen füzet fog kelleni, mert az idei nagy füzetvásárlás eddig nem történt meg, pedig nekem az a ráhangolódás az iskolára. mindenesetre spirál füzeteim lesznek. általánosban annyira nem szívlelték, itt remélem nem lesz ellenükre. :P egyébként van itthon egy csomó rendes füzim is, előző évekről fölhalmozódtak. viszont van 2 kisalakú spirál füzetem is. az egyik négyzetrácsos [tudom. nem kockás.], a másik meg vonalas. illetve van két nagyalakú is, mind2 kockás. [csak azért is.] és még tollat vásárolni se voltam. tollból egyébként mindig kifogyok. meghát remélem írhatok mindenhova tollal. általánosban azt se engedték. csak olyan tanároknál lehetett, akik nem nézték a füzetet. :@ nem szeretem a rotringot/ceruzát, mert rendszeresen elmaszatolódik, és sokszor olyan halványan írok, hogy nem is látni. :S de a tollvásárlást szerintem majd egybekötöm a füzetvásárlással. bár nem biztos. elvileg szombaton vagy vasárnap megyünk Pöstbe [csak szép parasztosan...] moziba, meg vásárolni. kiváncsi vagyok mi lesz. :O
nyah. azt hiszem ma eleget írtam nektek. remélem kellően kimerítő, és unalmas volt. ;P
Heydy

zene: Green Day - Boulevard of Broken Dreams

kedd, augusztus 25

tudjátok, hogy milyen nap van ma? igen. tudjátok. de azt nem, hogy a mai nap nekem mit jelent. 67. igen. találd ki. úgyse tudod. szerintem nem sokan tudják. elárulhatom. de nem itt. nem most. msn-en. talán. itt nem megy. 67. ma mindössze 4szer sírtam. egyszer nála, egyszer mikor Judith e-mailjét olvastam, és kétszer a TV előtt ülve. igen. a TVn. azon amit néztem. azon amit hallottam. azon amit az jelentett nekem. igen. a magyar himnusz volt az. mert tudom Neki mit jelentett volna. a kajak-kenu vb-t néztem, mert nem voltam itthon mikor ment és felvettem. ma kettő aranyat láttam. hát ezért hallottam. és hiányzik. hihetetlenül hiányzik. nem. most nem sírok. még... egyre többet gondolok rá. azt mondják az idő gyógyít. hülyék azok, akik mondják. nem gyógyít. csak rosszabb lesz. mikor megrájösz, hogy soha nem szól hozzád, hogy soha nem jön be többé az ajtón. s. o. h. a. tudod, hogy már nem fogsz vele találkozni. s o h a. soha többé.
Heydy

szombat, augusztus 22

megjöttem Bogácsról is. jó volt, jobb mint lengyelo. de nem akarom részletezni. túl sok mindent tudnék írni. és nincs szükségem ilyenekre. egyszerűen csak, mert nem. Anya szerint változtam. szerintem is. már nincs szükségem arra, hogy megmondják mit akarok. elértem egy szintet az önállóságban. nem kell egetrengető dolgokra gondolni. egyszerűen csak alapvető dolgokra. nem írok példákat. nyugottan találgass. kicsit megváltoztam. főleg a zenében. rájöttem, hogy olyan picsákkal, mint Hien meg Barbee, HSM meg Hannah Montana a világ semmire se fog menni. nem akarok úgy felnőni, hogy ilyen "minőségi" zenét hallgassak. igazi emberek, igazi dalait akarom/fogom hallgatni. aki tett is azért valamit, hogy az legyen aki. pl. a Beatles. csodálatos emberek. csodálatos tehetséggel. és csodálatos zenével. vagy mondhatnám a Depeche Mode-ot is ami szerintem szintén hatalmasat alkotott. vagy a Quenn. náluk csodálatosabb zene is kevés van. én azt akarom, hogyha felnövök ne jöjjek rá arra, hogy milyen igénytelen zenét hallgattam. persze most nem csak a retrora gondolok. szerintem a Linkin Park, a Green Day, sőt még a Nickelback is hatalmas. valami olyan amit én spec imádok. és nem fogom le tagadni. emelett jelentem, hogy Katy Perry, Pink és Lily Allen is nagyon jó zenét csinál. más stílus. de egyedi.
Heydy

u.i.: Barbee, Hien, HSM, HM fanok. bocsi. ez az én véleményem.

péntek, augusztus 14

akik követnek twitteren vagy csak olvassák a twitteremet, azoknak feltűnhetett, hogy valamelyik nap nagyon akartam valakivel MSNezni. egyszerűen csak szükségem lett volna rá, hogy írjak neki. természetesen nem volt MSNen. és nagyon rosszul éreztem magam. aztán másnp feljött és rám is írt. beszéltünk pár szót. jó volt, de előtte levő nap jobb lett volna. mind1. egy olyan valakiről van szó, akit kedvelek és igen, fiú. de nem vagyok belé szerelmes, sőt mi több nem is tetszik. vagyishátja. mert bunkó. igen az. ez rá a legjobb szó. Szilviék szerint kihasználom, mert tud olyan dolgokat amiket nem. a vízilabdáról. ez NEM igaz. annyira igaz, mint amennyira én kínai vagyok. semennyire.
most csak ennyit akartam. holnap megyek Bogácsra táborba a Kökölyszivel. jó lesz. majd jövök.
Heydy

csütörtök, augusztus 6

megjöttem lengyelből. és igen, jó volt. mert nem tudok rá mást írni. egyébként az egész baszott szarul volt megrendezve, tulajdonképpen semmit sem látunk, amit érdemes lett volna. a kajájuk viszonylag ehető volt, de nagyon keveset adtak főleg reggelire, és vacsorára. és a társaság se volt éppen nagyon jó. de a barátnőimmel voltam. Szilvivel és Debyvel. és tudjátok mit? ezért megérte. mert szeretem őket. ők ugyan folyamatosan kiakadtak egymásra valamiért. ha ketten lettek volna, ezek a tábor végére hozzá se szólnak a másikhoz. de nem voltak ketten. nekem mindkettő elbeszélte gondját. én meg mindkettőt lehülyéztem, hogy hagyja a másikat. az olyan. ez van. így kell szeretni. és kész. x) a táborból egy fontosabb pillanatot emelnék ki. a vasárnapot. az volt a tavalyi csütörtök. a legjobb és legrosszabb nap. a legjobb, mert BoneyM koncerten voltunk, és az iszonyatosan jó volt. nagyon tetszett. mindenkinek. a legrosszabb pedig e nap délutánján történt. kint szépség versenyt rendeztek. tőlünk is neveztek elég sokan. végig néztük a produkciójukat. és eredményhírdetés előtt volt szünet. mi meg a szünetben megnéztük, ahogy egy MAGYAR lány [Hosszú Katinka] világbajnok lett. volt sat-tv és németül adták, de láttuk. a sofőrünk, Szilvi, Deby, Laci, Zoli, Fásy meg én. közben kint lehetett szavazni, hogy ki nyerje a szépségversenyt, de mivel mi ezt nem tudtuk nem szavaztunk. 20 díj volt ebből körülbelül 10-12t a magyarok nyertek. tehát a nagytöbbséget. ott voltunk az eredményhírdetésen is. a végén a szobánkba voltunk és bejött hozzánk Aranka, hogy lecseszen minket. azért, mert nem szavatunk: pofátlanok voltunk a MAGYARokkal szemben. hát én ezt ki is kértem magamnak. mi az, hogy pofátlan voltam 6 magyarral szemben, aki amíg ott voltunk egyetlen egy kedves szava nem volt hozzánk? sőőőt. én voltam a pofátlan, mert megnéztem, hogy egy MAGYAR világbajnok lett. ezt meg is mondtam neki. nem szólt semmit. elment. miután elment a lányok elhűlve néztek rám. mert én nem szoktam visszabeszélni. én nem borulok ki. én nem mondom meg a magamét. ilyen vagyok és kész. de ha valami igazságtalan, és fennakadok rajta, akkor igenis megmondom. szerintem, ha a tábor előtt azt mondják, hogy beolvasok Arankának körberöhögöm őket. de Aranka is körberöhögött volna. sőt szerintem mindenki. mert én tényleg nem szoktam ilyet csinálni. nem azért, mert félnék a következményektől. nem. egyszerűen én csak magamban elraktározom a dolgokat. aztán kiírom magamból. vagy ide, vagy a naplómba. bár inkább az utóbbi. de utána szerintem Aranka is belátta, hogy igazam volt, mert ugyanúgy viselkedett velem/ünk szemben. :D [Aranka egyébként az egyik tanár volt.]
Heydy

u.i.: majd képek is lesznek. valamikor.